2009. augusztus 14.

Őssejt a kistérségben is

Már sokan éltek a lehetőséggel

Ma már a gyermeket vállalók közül sokan gondolnak arra, hogy a jövőre nézve érdemes csecsemőjük köldökzsinór vér őssejtjét fagyasztani és tároltatni, hiszen ez később számos betegség gyógyításában megoldást jelenthet. A szülők ezzel kapcsolatos kérdéseikre már Szentesen is választ kaphatnak, hiszen a Bocskai u. 8. szám alatti baba üzletben minden hónap első és harmadik péntekén 11 és 14 óra között a Krio Intézet szakember várja őket.

A magyar Krio Intézet 1998-ban nyílt meg, ekkor még csak ivarsejtek tárolásával, 2000-től donor ivarsejt bankkal foglakoztak. 2004-től Magyarországon elsőként megkapták a hivatalos engedélyt a köldökzsinór vér őssejtek fagyasztására és tárolására. A teljes körű köldökzsinórvér-őssejtbanki szolgáltatást, a feldolgozástól a tárolásig a Krio Intézet önmaga végzi. A fagyasztott mintákat Magyarországon, Budapesten és Miskolcon tárolják. - Többféle módon lehet őssejtet kinyerni az emberi szervezetből. Felnőtt korban például csontvelőből, a perifériás vérből, a csecsemők esetében pedig a köldökzsinórvérből is, mely egy sokkal fájdalom- és kockázatmenetesebb vállalkozás - tájékoztatta lapunkat dr. Dudásné Sebesi Csilla.

A Krio Intézet képviselője elmondta: az őssejt beültetés hatékonynak bizonyult daganatos betegségek, szívinfarktuson átesett betegek, érszűkületben és cukorbetegségben szenvedőknek esetében, de kipróbálták már izomsorvadásos betegségek kezelésére is. A jövőben pedig várhatóan jól alkalmazható lesz különböző idegrendszeri betegségben szenvedőknél is, valamint porcsérülésekben, porckopásokban.

Összesen 82 betegség gyógyításában alkalmazták eddig az őssejtet, hatékonyan. - A specialisták becslései szerint annak valószínűsége, hogy a gyermeknek 20 éves kora előtt szüksége lesz a transzplantátumra 1 az 1200-hoz. 60-éves korban ez az arány már 1 a 100-hoz. Annak a valószínűsége pedig, hogy az ember életében olyan betegséget kap, amely gyógyításánál használatos a vérképzősejtek transzplantációja, több mint 15 százalékos. Az intézetben eddig 6600 mintát vettek már le, ebből már 4 visszahívás történt, 100 százalékos volt a gyógyulás mindegyike esetben - hívta fel a figyelmet dr. Dudásné Sebesi Csilla.

A őssejt kinyerésükre legegyszerűbben, fájdalom és kockázatmentesen a gyermek születésekor kerülhet sor, hiszen a köldökzsinórban, a méhlepény magas számban megtalálható. Down-szindrómás magzat esetében azonban nem lehet levenni. Az egyszerű eljárás a szüléskor kerül sorra, de nem veszélyezteti és nem hátráltatja az ilyenkor szükséges teendőket. Az intézet által biztosított vérgyűjtő szett segítségével levett őssejtet egy gyűjtőtáskába helyezik, ebben viszi be futár a budapesti vagy miskolci központba, de 36 órán belül bármely családtag is beviheti, hiszen az intézetben mindig van valaki, hétvégén ügyeletet is tartanak.

Kizáró tényezők is vannak az őssejt levétele kapcsán, ezért előzetesen szűrővizsgálatokat kell végeztetnie a kismamának, köztük HIV, Hepatitis-B, Hepatitis-C, CMV, Syphilis vizsgálatokat. Erre azért van szükség, hogy majd az őssejt készítmény felhasználásakor biztosan tudják, hogy nem juttatnak a gyógyítandó szervezetbe ismert betegséget okozó vírusokat. Ezért minimum 2 negatív eredményt tartalmazó leletre van szükség, egyre szülés előtt, egyre pedig szülés után. A terhes-gondozási könyvecskében dokumentált, terhességi rutin- mikrobiológiai szűrővizsgálatokat is elfogadják. Az őssejteket - szerződésben rögzítetten - maximum 20 évig tárolják az intézetben, de ha visszahívásra kerül sor, azaz szükséges beültetése, akkor a hátralévő tárolási díjat visszafizetik. A beültetést Szegeden a Haematológiai Klinikán dr. Borbényi Zita professzor asszony alkalmazza lymfóma eredetű megbetegedéseknél. Beültetést még Budapesten, Miskolcon, Debrecenben és Pécsett is végeznek. A kistérségből már többen jelentkeztek az őssejt programba az intézetnél, melynek nincs hitele, tartozása, 2001 óta nyereséges, a többlet bevételt pedig fejlesztésekre és alapítványi támogatásra fordítja.

Cseh-Lakos