Meggyűrűzött humorista

Karinthy-gyűrűvel tüntették ki a városunkból származó kabarészerző-előadót, Kőhalmi Zoltánt. A 31 éves fiatalember tíz éve robbant be a Rádiókabaré humorfesztiválján egy írásával, azóta rendszeresen feltűnik tévében, Dumaszínházban egyaránt úgy is, mint a stand up comedy egyre népszerűbb alakja.

Bár középiskolás kora óta már nem Szentesen él, mégis visszatérő témái a városunkhoz fűződő sztorik, melyeket szívesen ad közre. A humoristáknak létrehozott díjat 1975 óta minden évben Karinthy Frigyes születésnapján, a Rádiókabaré javaslatára ítéli oda és adja át a Magyar Rádió elnöke.

- Gratulálunk a Karinthy-gyűrűhöz! Mit jelent az ön számára, hogy ezt megkapta? - kérdeztük Zoltánt.

- Mivel szinte ez az egyetlen díj, amit magyar humorista kaphat, azt hiszem, mindig is nagyon meggondolták, kinek ítélik oda. Nem mondom, hogy már óvodás koromban is Karinthy-gyűrűket rajzoltam, de ha belegondolok, egy humorista nem is nagyon vágyhat másra. Ami viszont a legfontosabb, hogy ez egy olyan elismerés, ami magától a szakmától visszajelzés. Jólesik, hogy azok értékelnek, akikkel dolgozom, és mivel gyakorlatilag a Rádiókabarén nőttem fel, azok, akikkel mindig is dolgozni szerettem volna. Egyébként hátradőlni biztos nincs okom, a gyűrű pedig nem segít poénokat kitalálni, ezért kénytelen leszek továbbra is mindent úgy csinálni, mint eddig.

- Nagy elődök sorába lépett ezzel a díjjal, igen fiatalon. Kik inspirálták, kik voltak legnagyobb hatással rá a pályán?

- Ma is fújok kívülről nem egy Hofi-, Nagybandó vagy Markos-Nádas-számot, de az alapvető induló lökést a '90-es humorfesztiválon a Hollószínház fordításaiból megismert angol abszurd humor adta. Azóta is ezen tudok a legjobban nevetni, ha pedig bárkit meg lehet említeni, akkor nagyon sok nevet kellene mondanom. Az biztos, hogy a legviccesebben Rejtő Jenő és Woody Allen írt.

- Mikor fedezte fel magában a humorérzéket, s mások hogyan figyeltek fel erre a képességére?

- Azt hiszem, akik igazán ismertek, hamar felfedezték. Más kérdés, hogy mennyien figyeltek fel rám, a nem kifejezetten adoniszi külsővel és nem igazán exhibicionista belsővel megáldott kitűnő tanulóra. Nem mindig tudtam magamhoz ragadni a figyelmet, erre is jó nekem a színpad: itt nem kell túlkiabálni senkit, csak kilépek, és beszélek.

- Akadt már olyan, aki megsértődött valamelyik poénon, volt-e kellemetlensége ebből?

- Ilyenre csak a HVG címlapok esetében volt példa, de nem meglepő, hogy léteznek humortalan politikusok.

- Mostanában milyen feladatok várják, s mit szeretne még kipróbálni a pályán?

- Sok mindent szeretnék kipróbálni, és bár ezt nem nagyon szoktam mondogatni, én tulajdonképpen mindig is karikatúrista szerettem volna lenni. Itt összeérne a két alapvető tulajdonságom, a humor- és a rajzolási mániám. Édesanyám noszogat mindig, hogy mikor kezdek már el ezzel foglalkozni, és teljesen igaza van, itt lenne az ideje.

- A napokban tett római kirándulásán érték-e olyan élmények, amit beépíthet a műsorába?

- Mivel a feleségem művészettörténész, neki a romantikus nyaralás főleg műemlékek látogatásából áll, úgyhogy egyelőre a templommérgezésemet próbálom kiheverni. De ha leülepszenek bennem az élmények, akkor a színpadon is biztosan el kell mesélnem, milyen a mobiltelefonáló római katona vagy a nutellás pizza.

D. J.