2009. július 10.

Megújult a Munkás utcai épület

1,9 millió forint rekonstrukcióra

A gondozási központ Munkás utcai telephelye sikeresen pályázott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium tavaly novemberben megjelent programjában, amely a nappali ellátások korszerűsítését célozta meg. 9 millió 840 ezer forintot szerettek volna elnyerni, ebből 1 millió 840 ezer forintot kaptak, amelyet nyílászárócserére költöttek.

A gondozási központ intézményvezető-helyettesének, Nóvéné Oroszlán Etelkának a tájékoztatása szerint a pályázati forrásból a legszükségesebb feladatokat valósították meg. A tervek között szerepelt a tető felújítása is, de erre nem jutott a keretösszegből. Az épület utca felöli frontján vizesedő homlokzatot aláfalazták, és hőszigetelt nyílászárókkal váltották ki az elavult ablakokat. E mellett, szintén az energiatakarékosság jegyében, a nagy tereket harmonikaajtóval választották el.

A munkákat hamar elvégezték a szerződött vállalkozók, áprilisban kötötte meg az önkormányzat a támogatási szerződést, és május elején, azaz három hét alatt elkészültek a mesterek. A helyszíni ellenőrzés is megtörtént, a pénzügyi elszámolást és a szakmai beszámolót is elfogadta a pályázatot koordináló ESZA.

A gondozási központ keretein belül működő Közösségi és Nappali Pszichiátriai Ellátáshoz jelenleg hatvannyolcan kapcsolódnak. A Munkás utca 54. szám alatti telephelyre 25 nappali- és 43 közösségi ellátott jár rendszeresen. Ők elsősorban pszichiátria betegek, hiszen a hatályos jogszabályok pontosan meghatározzák, hogy kiket vehetnek fel az intézménybe. Olyan betegeket, akik közösségbe illeszthetők. A telephelyhez kapcsolódók részt vehetnek pszichés gondozásban, személyes beszélgetéseken, kézműves foglalkozásokon, szabadidős tevékenységeken, kognitív tréningen és tornán, de rendszeresek a rendezvények, valamint a kirándulások is. A nappali és a közösségi ellátásban jelenleg 8 órában 2-2 főt, 4 órában pedig 1-1 főt foglalkoztatnak, illetve két közmunkás és egy önkéntes is segíti munkájukat - mondta el lapunknak Lévainé Bódi Szilvia szakmai vezető, aki kitért arra is, hogy az ellátottaknak lehetőségük van arra, hogy ott ebédeljenek, hiszen naponta a központi gyermekélelmezési konyháról szállítják ki az ebédet.

Cseh-Lakos