Búcsú ifj. Csúcs Bélától

Ismét fekete zászló leng a volt megyeháza homlokzatán. Az elmúlás, a gyász, a szomorúság szimbóluma. Azt jelzi, hogy újabb halottja van a szentesi levéltárnak. Alig két hónapja temettük egykori igazgatónkat, dr. Barta Lászlót, most pedig egy élete teljében elhunyt kollégától, baráttól, ifj. Csúcs Bélától búcsúzunk. Megdöbbenve, hitetlenkedve írom le ezeket a szavakat, hisz néhány hete még a jövő terveit szövögettük, számba véve a ránk váró teendőket. Számoltunk a felmerülő esetleges nehézségekkel, de azzal nem, hogy közbeszólhat a legalattomosabb ellenfél: a halál. Ki gondolna erre alig 52 évesen?!

Csúcs Béla Szolnokon született 1957-ben. Általános- és középiskolai tanulmányait már Szentesen végezte. A természettudományi tárgyak vonzották; többször képviselte iskoláit a különböző szintű tanulmányi versenyeken. A Horváth Mihály Gimnázium kémia-fizika tagozatán érettségizett 1975-ben. A katonai szolgálat letöltése után Pécsett tanult tovább a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, ahol szilikát- és vegyipari gépész üzemmérnöki diplomát szerzett. Kora ifjúságától élénken érdeklődött minden technikai újdonság iránt; ő maga is tervezett és készített különböző célú elektrotechnikai berendezéseket. Már középiskolásként kapcsolatba került a számítástechnikával; ettől kezdve a számítógép a legfőbb szenvedélyévé vált. Ezirányú ismereteit hasznosan kamatoztatta első munkahelyén, a Szentesi II. sz. Téglagyárban, ahol még újdonságnak számított az ipari folyamatok számítógépes modellezése, analizálása.

1996-ban lett a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Levéltárának munkatársa, ahol az ő munkakörébe került a levéltári iratanyag számítógépes nyilvántartása és feldolgozása, illetve minden egyéb számítástechnikával kapcsolatos feladat. Első jelentősebb munkái közé tartozott egy térképnyilvántartó program elkészítése, amely által a neve országosan is ismertté vált levéltáros szakmai berkekben. Nem tekinthető véletlennek, hogy hamarosan őt választották meg a Magyar Levéltárosok Egyesülete Számítástechnikai Szekciójának egyik alelnökévé, mely tisztségét haláláig viselte. Szakmai elismertségének egyik fokmérője az is, hogy 2007-ben őt bízták meg a Csongrád Megyei Levéltár honlapjának elkészítésével és folyamatos frissítésével. Erre a munkájára különösen büszke volt, hiszen alig egy év alatt az egyik leggyakrabban látogatott honlappá tette az általa szerkesztett portált.

A rendszergazdai működése mellett kiemelést érdemel műszaki szerkesztői, képkidolgozói munkássága is. Az utóbbi 10-12 évben megjelent szentesi helytörténeti kiadványok között alig akad olyan, amelyekben ne működött volna közre valamilyen formában. Ő volt a műszaki szerkesztője a tízedik kötetnél tartó Szentesi Műhely Füzetek című helytörténeti sorozatnak; a közelmúltban megjelent terjedelmesebb könyvek közül az ő technikai munkáját dicsérik a Szentes város évszázadai (1075-1945), a Kontavill múltja és jelene (1961-2001), A Lajtha László Zeneiskola fél évszázada (1955-2005), a Nagyajtósi István Emlékkönyv (1908-1989), a Szentes város díszpolgárai (1881-2007) című munkák, és még hosszan folytathatnám a sort. Talán kevesen tudják, hogy a Szentesi Élet c. hetilap külső munkatársaként ő készítette azokat a viccválogatásokat, amelyek nyáron "Hőguta", télen pedig "Pótfűtés" címen jelentek meg. Ugyancsak ő dolgozta ki nagy türelemmel és hozzáértéssel a lapban rendszeresen megjelentetett archív fényképfelvételeket.

Kevés a tér mindent felidézni, felsorolni. De talán az eddig leírtakból is kitűnik, hogy egy rendkívül tevékeny, értékes ember távozott körünkből. Nehéz lesz őt pótolni. Nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is. Közvetlen, nyíltszívű ember volt, segítőkész, hű barát. Aki közelebbről megismerte, meg is szerette. Gondoskodó, imádott felesége mellett sokunk szívét tölti be az őszinte gyász.

Kedves Béla, drága barátunk! A levéltár és a Szentesi Élet munkatársai nevében nem ígérhetek mást, csupán annyit, hogy amíg élünk, emlékedet megőrizzük! Nevedet és értékes munkásságodat pedig örök időkre megőrzik azok a művek, amelyek megszületésénél bábáskodtál. Úgy legyen!

Labádi Lajos levéltár-igazgató