2009. június 19.

Székely úszók kincsre leltek

Visszatérő vendégek jártak ezen a héten a Szentes Városi Úszó Clubnál: az erdélyi Szent György Sárkány Sport Club hétfőn érkezett 17 versenyzővel, zömmel 8 éves gyerekekkel. A sepsiszentgyörgyi sportolók negyedik alkalommal járnak városunkban, háromszor versenyezni jöttek, most edzőtáborban vesznek részt. A legutóbbi, májusi Óvodától az olimpiáig versenyen szereztek egy 2. helyet is, Mihály Zsolt révén pillangóban, büszkélkedik Sztojka Gábor Péter, a klub elnöke. Bővebb csapattal vannak itt, s amellett, hogy együtt készültek helybeli fiatalokkal egy szegedi versenyre, céljuk volt a város és a környék megismerése is.

Hét éve működik a klubjuk, úszás és tollaslabda sportágakkal. Azt mondja az elnök, szépen lépegetnek előre, bár csak egy 25 méteres medencében tudnak edzeni, ami elég szerény lehetőség.

Nincs viszonyítási alapjuk a vendégeknek, hiszen itt már tradíciói vannak az úszósportnak, amit az itteni emberek áldoznak rá, csodálatos eredményekben mutatkozik meg, véleményezi Horvát Sándor edző. A csodálatos termálvizet jobban ki lehetne használni, mert igazi kincs, véli a klubelnök. "Mi meg tudjuk mutatni a hegyeinket, a szentesiek pedig a vizeikre lehetnek büszkék, így kiegészítjük egymást", fogalmazott. Az úszás mellett tavaly a Kiss Bálint iskolával testvériskolai kapcsolatot is létesített a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen líceum, ahol a klubelnök tanít. Sőt, a testvérvárosi szerződés is körvonalazódik már. Legalább három lábon álló kapcsolatot szeretnének, hogy ne billegjen, tréfálkoznak székely modorban. Ittlétük alatt sok közös vonást fedeztek fel, például tőlük 30 kilométerre van Brassó, ahol Koszta József született, s örömükre szolgált megpillantani a székely himnuszt a Galéria étterem balkonján. A kapcsolat folytatásáról úgy tudják, hamarosan, a nyár folyamán a két város polgármesterei találkoznak, szeptemberben pedig a szentesi úszócsapat vendégeskedne náluk.

(darók)