2009. június 19.

Malac, föld és élelmiszer a rászorulóknak

Már többen igénybe vették a néhány hónapja bevezetett szociális kölcsönt, sokan igénylésük kapcsán vissza nem térítendő adósságkezelési támogatásban részesültek. Az önkormányzat a már meglévők mellett - melyek között a lakáshitelesek megsegítésére is kidolgoztak lehetőségeket és a lakosokat a helyi termékek vásárlására is buzdították - most újszerű kezdeményezésekkel bővítik a szociális támogatási formákat. Beindul a szociális földprogram, mely két részből áll.

Egyrészt haszonállatot, malacot kap 15 család, melyek felhizlalva karácsonyra feldolgozott állapotban már az ünnepi asztalra kerülhetnek. A családokat a szociálpolitikai osztály rendszerében bennlévők közül választották ki. A rászorulók a malacok etetéséhez is kapnak segítséget, az önkormányzat havi rendszerességgel biztosít egy-egy zsák, azaz fél mázsa takarmányt, erre helyi kisvállalkozóval kötöttek megállapodást.

- Azért részesítjük előnyben ezt a támogatási formát, mert itt a rászorulók tesznek is valamit megélhetésükért. Az ő dolguk az állatok nevelése, gondozása. Havonta el kell menniük a takarmányért, mely rendszerességet is hoz a család életébe - fejtette ki Lencséné Szalontai Mária szociálpolitikai osztályvezető.

A másik most beinduló támogatási forma a földprogram, melynek keretében az önkormányzat tulajdonában lévő, jelenleg műveletlen parlagföldeket adják díjmentesen használatba az igénylő családoknak. Ősszel lehet elkezdeni a munkát a szántással. Most az igények és az önkormányzat tulajdonában lévő berekháti és nagyhegyi megműveletlen területek felmérése zajlik. A terület nagyságától függően körülbelül 100 négyzetméteres telkeket kapnak majd a családok. Azonban Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő megfogalmazása szerint az elől sem zárkóznak el, ha egy nagyobb család nagyobb területet kíván művelni, hogy ebből egészítse ki jövedelmét. A jövő évi költségvetésben pedig elkülönítenek arra forrást, hogy a földműveléshez vetőmagot is kapjanak.

A rászorulók közül havonta egy családot élelmiszer-csomaggal is segítenek idén egy helyi kisvállalkozó felajánlásával, ezzel biztosítva havi nagybevásárlásukat.

Képünkön: Kovács László takarmányboltos elhelyezi a malacokat kiszállító teherautón az első havi takarmányt.