2009. május 15.

Milliós bűnügyben lehet érintett a múlt csütörtökön elfogott férfi

Öngyilkossági szándékkal le akart ugrani, majd le is ugrott a Szentes és Csongrád közötti Tisza-hídról egy férfi az elmúlt héten. Amikor tettét végrehajtotta, már a helyszínen voltak a tűzoltóság, a rendőrség munkatársai, valamint a mentősök és a csongrádi vízirendészet dolgozói, akik végül kihúzták a vízből a férfit. Lapunk értesülései szerint az eset főszereplője azonos azzal a személlyel, akit az elmúlt héten az apósa légfegyverrel állon lőtt. A vízbeugrás körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják. Ismét egy idős helyi lakost csaptak be tolvajok néhány nappal ezelőtt városunkban. A gyanúsítottak azzal az indokkal állítottak be a 92 esztendős férfi lakásába, hogy az önkormányzattól jöttek, és mivel a férfi betöltötte 90. életévét, ezért a polgármesteri hivatal tiszteletdíj-járulékban szeretné részesíteni. Ennek átvételéhez azonban szükség lenne az otthon lévő bankjegyek sorszámára, valamint temetkezési pénzt is be kellett volna mutatni, a csalók szerint. Miközben ezeket a feltételeket ismertették, szóltak a bácsinak, hogy menjen, nyisson kaput, mert úgy hallották, hogy csengetett valaki. A férfi kiment, a bűnözők ez idő alatt a lakásban felkutatták az otthon tartott pénzt, és 260 ezer forintot zsebre vágva elmentek.

Újabb részletek derültek ki az elmúlt csütörtöki, Kossuth utcai rendőrségi akcióval kapcsolatban. Mint ahogy azt a szentesi rendőrkapitányság bűnügyi osztályán megtudtuk, a történések előzményei még 2008. július 14-ére nyúlnak vissza. Ezen az éjszakán éjfél után nem sokkal két motoros személy jelent meg az egyik helyi sörözőnél, egyikük bukósisakban bement a szórakozóhelyre, ahol egy vascsővel bántalmazta a felszolgálót, majd a bevétel átadására szólította fel. A tettes végig bukósisakot viselt az "akció" alatt. A fenyegetés és bántalmazás hatására a pultos 1 millió 46 ezer forintot adott át az elkövetőnek, aki ezt követően társával távozott a helyszínről. 10 hónapos nyomozati munkát követően végül sikerült fényt deríteni a két tettes kilétére. Egyikük idő közben előzetes letartóztatásban került más bűncselekmény miatt, társát pedig az elmúlt csütörtökön fogták el a szentesi rendőrkapitányság munkatársai. A két férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség fellépése azért volt a szokásosnál is határozottabb, mert a csütörtökön elfogott férfival szemben korábbról felmerült a kábítószerrel való érintettség gyanúja is. A gyanúsított előre meg nem határozható reakciója miatt volt szükség az erőteljes fellépésre, no meg azért, mert a tavaly júliusi ügyben erőszakos bűncselekményt követett el.

120 liter üzemanyagot loptak a Váradi Lipót utcából az elmúlt héten. A tolvajok ott parkoló járműveket csapoltak meg, a kár eléri a 30 ezer forintot.

H.V.