2009. április 3.

Békés döntetlen

Tét nélküli mérkőzésen játszott 8-8-as döntetlent az Eger otthonában a Hungerit-MetalCom-Szentesi VK női vízilabda együttese. Nem tarthatott a csapattal a betegségéből lábadozó, újdonsült válogatott Kertes Anna, akire még nagy feladatok várnak ebben az esztendőben, elég, ha csak a különböző korosztályos válogatottbeli kötelezettségeit nézzük. A csapat nélküle is jól kezdett, hiszen hiába jutottak kétszer is vezetéshez az egriek, mindkét alkalommal sikerült egalizálni. 2-2-t követően azonban három gólos előnybe került a házigazda, ám innen is sikerült talpra állni a jól játszó Kövér-Kiss vezetésével. Sőt, Dalmády Szandra révén át is vette a vezetést a Hungerit. Innen kezdve aztán ismét fej-fej mellet haladtak a csapatok egészen 8-8-ig, ami egyben a végeredményt is jelentette. Dr. Tóth Gyula vezetőedző elégedett volt a lányok harcosságával, lelkesedésével, ám úgy látta, hogy több olyan hibát is elkövettek - fontos helyzetben rossz passzok, figyelmetlenségek - amelyek miatt ezúttal elmaradt a győzelem.

A középszakasz küzdelmei ezzel befejeződtek, az április 11-én, vasárnap 11 órakor a fővárosban, a Honvéd ellen megvívandó találkozó már bajnoki elődöntő lesz. A két csapat 10 pontig tartó párharcában jelenleg a Domino áll jobban, hiszen a középszakaszban kétszer is nyerni tudtak a mieink ellen, és ezt a hat pontot magukkal hozzák az elődöntőbe. A legnagyobb valószínűsége tehát annak van, hogy a Hungerit a bronzéremért játszik majd, minden bizonnyal éppen az elmúlt hétvégi riválisa, az Eger ellen.

H. V.