2009. április 3.

Mozi és tüc-tüc zene

A film mellé divatos "tüc-tüc" zenét is kaphat olykor a hétvégi esti vetítésekre jegyet váltó közönség az Őze Lajos Filmszínházban, ahogyan legutóbb is történt.

A filmszínházat egyetlen fal (a mozi eredeti fala) választja el a mellé települt étteremtől, mely hétvégenként szórakozóhelyként működik. A pénteki, szombati (nem csak) fiatalok körében kedvelt, felkapott zenés esteket egyébként a plakátokon éppen úgy reklámozzák, hogy: a sétálóutcán, a mozi mellett. Múlt hétvégén többen felszisszentek a vetítés alatt, amikor úgy háromnegyed tíz tájban beindult az ütemes diszkózene a fal túloldalán, s akkor még hátra volt a filmből nagyjából egy óra. Többek között e sorok írója is részesült az "élményből", ezért lapunk úgy döntött, utána érdeklődik a mozi üzemeltetőjénél, futott-e már be hozzájuk ilyen panasz, s mit lehet tenni. A művelődési központ igazgatóját, Varróné Szabó Ildikót nem érte váratlanul a téma, azt hallottuk tőle: pár hete az önkormányzatnál van már a beadványuk ez ügyben. Mint időközben kiderült: a környező üzletek tulajdonosait a zene nem zavarja, s a vizsgálat hatására sikerült egyezségre jutni a diszkósokkal, hogy este 10 előtt nem csavarják fel a hangerőt. A mozigépészek tapasztalata szerint ezt nagyjából sikerül is betartani. Gondolt már rá az igazgatónő, hogy személyesen győződik meg róla. Ha mégsem oldódik meg a probléma, kérhetne a kulturális intézmény decibel-vizsgálatot, de annak 150 ezer forintos költségét nem vállalják. Ő is úgy van vele, minden bizonnyal egyszeri, vagy ritka a legutóbbi eset, lévén ezúttal az átlagosnál hosszabb film pergett a teremben. Azonban a művelődési központ igazgatója már a nyári szezon miatt aggódik, amikor is szokás szerint éjszakai vetítéseket terveznek a moziban. Közös érdekük megoldást találni, s bízik benne, hogy sikerül is.

Az igazgatónő nem is titkolja, félti még ezt a kevés mozinézőt is, bár a januári és februári forgalom most jobb volt. Igaz, hogy ez mindig filmfüggő, teszi hozzá.

Az önkormányzat szabálysértési előadója azt mondta, folyamatban lévő ügyben nem nyilatkozik. Dr. Ver-rasztó József szerint körülbelül két hét múlva zárják le az ügyet.

D. J.