Panorámáim

Nagy István kiállítása az ifjúsági házban

"Nagyon nehéz 30 fotózással eltöltött évet 30 kiállítási képben bemutatni. Kísérletet teszek rá, de tudom már előre, lehetetlen. Pláne, hogy nem a fotózás során számos érdekes megjelenési formát öltő, kicsit képzőművészi alkotásaimból, hanem a keveset publikált panoráma képeimből válogattam össze ezt a tárlatot. 1979-ben a Szentesi Fotókörben varázsoltak el a fotózás szépségével, önmegvalósítási lehetőségével. Megszerettem a vegyszeres képbűvölést, a türelmes várakozást, hogy megpillanthassam a vörös-fekete csodát a sötétkamra hívótáljában. Sok év alatt megismertem a fotózás, mint képzőművészet eltérő területeit, míg rájöttem, engem a kézműves egyedi képek készítése vonz. Ebben adhatom vissza a legjobban a szakmai tudásom és képi látásmódom. A panoráma fotóim mind filmről készültek, ezek kézi laborálása is szép feladat volt."

* * *

Panorámáim. Ezt a címet adta Nagy István mostani kiállításának. Azt mondja: abból az alkalomból készült a bemutatóra, hogy 30 éve dolgozik a pályán. A Szentesi Fotókörnél. Harminc év, harminc fotó. Ami különös az egészben, nem egy átfogó kiállításnak lehetünk a szemtanúi, hiszen az ember azt hinné, a kerek évforduló alkalmasint lehetőséget ad egy válogatásra, amit eddigi műveiből állított össze az alkotó. Nem, az ifjúsági házbeli kiállításán egyfajta megjelenési formában megegyező panoráma képeket láthatunk. Filmre vitt panoráma fotókat, amelyek egy speciális fényképezőgéppel készültek. Nagy István nem számítógéppel manipulált képeket, hanem valóságos felvételeket láttat a nézővel. Alkotásai fényképezés közben is elmozduló objektívvel készültek.

- Elmozdul az objektív, és szép lassan rárajzolja a képet a filmre. Fényképezés közben a gépet el tudom mozdítani olyan módon, ahogy én akarom, ezáltal a kép térbeliségét, időbeliségét megváltoztatom. Tehát egy érdekes hatású képet tudok készíteni, nagy látószögű géppel, nagy területet benézve - mondja.

Jó példa erre a Petőfi Szálló oldalsó lépcsőfeljárójáról készült kép, melyet még a felújítás előtt örökített meg: a lépcső legfelső részétől a legaljáig egy képen látható minden. Vagy a sziklamászó, aki ott áll a kép két szélén.

Elmozdított világ, mint egy álomkép, úgy jelenik meg. A kiállítási képeimen keresztül az esztétikus egyszerűséget és a fotós világnézetemet próbálom másoknak megmutatni - mondja.

A fotósnak is mindig ki kell valami újat találni? A kérdésre a válasz: ha van egy kis játékos kedve, hangulata, akkor belemegy ezekbe az újításokba. Mindig próbálkozik valamivel.

- A hetedik osztály vége felé jártam már, amikor csatlakoztam a fotókörhöz - emlékezik. - Azt szokták mondani, ha valaki tud rajzolni, az lerajzolja, aki nem, az lefényképezi. Nálam is így történt, rajzolni nem tudtam, de a fényképezés nagyon érdekelt. Tetszett benne, ahogy betesszük a filmet a gépbe, tetszett a fényképezés, a sötétkamrában végzett munka. Gyakorlatilag az egész fiatalságomat a fotókörben töltöttem, gyerekként felnőttek között. Tanultam, tanítottam. Régebben sokkal nehezebb volt a fotózás, mint most, a digitális korban. Ma egy jó fényképezőgéppel sokkal egyszerűbben lehet jó képeket készíteni. Valaha tehetség kellett hozzá, látás. Ebben a művészeti ágban a szem a legfontosabb dolog. És természetesen ismerni kellett a gépet. Ha valaki megtanulta a filmes fotózást, abba benne volt a takarékosság is. A válogatás művészete.

Nagy István fotótárlatát március 8-án, vasárnap Kruzslicz Pál nyitja meg. A kiállítás április 5-ig látható a Művelődési és Ifjúsági Házban.

(lovas)