2009. március 6.

Csatlós Péter

Hogy van, kedves.?

Egy elégedett emberről olvashatnak az alábbiakban. S, hogy Csatlós Péter nem túloz, amikor ezt állítja, azt bizonyítja, hogy a Szentes és Környéke Vízgazdálkodási Társulat tavaly nyugdíjba vonult ügyvezető igazgatóját szakmai elismerésekkel is elhalmozták, boldogan, utazgatással tölti nyugdíjas idejét, s még egykori munkahelyén is számítanak tanácsaira.

Tettük a magunk dolgát, hallhatjuk Csatlós Pétertől, aki munkatársaival sok tekintetben úttörőmunkát végzett. Idén lesz 40 éve, hogy Szentesre költözött. 1969-től a helyi Vízügyi Igazgatóság Szakaszmérnökségén dolgozott, majd 1987 januárjától átkerült a vízgazdálkodási társulathoz. Múlt év júliusáig ügyvezető igazgatóként irányította a céget.

Nagy fegyverténynek nevezi az egykori vezető, hogy az országban egyedül itt épült ki minden szivattyútelep elektronikai működtetéssel, ezek távvezérelhetőek, s távfelügyeleti rendszer kiépítése is folyik. Említésre méltó munkájuk az elmúlt évtizedekből a nagytőkei vízkivétel kiépítése, mely Eperjes, Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Árpádhalom térségét látja el öntözővízzel, ahol azelőtt nem volt. Mindszent-Mártély között olyan infrastrukturális hálózat épült, melyet ki lehetne használni, véleményezi Csatlós. A felső-kurcai vízkivétel korszerűsítve lett, így képes a folyót átöblíteni az év bármely időszakában.

Büszkén mondja a volt építésvezető, hogy két hídja is áll még Kecskemét környékén. Tíz évig a vízgazdálkodási társulatok területi szövetségének elnöke volt, s a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) mellett működő régiós koordinátor.

Ehhez kapcsolódnak a szakmai grémiumok-tól kapott elismerések: emlékplakett a Magyar Hidrológiai Társaságtól és a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szervezetétől. 2008. márciusában a minisztériumban pedig átvehette a Magyar Köztársasági Érdemkereszt Arany fokozatát, melyről úgy tudja, nem volt még rá példa, hogy azt vízgazdálkodási szakember kapta volna.

Évtizedek óta hobbija a vadászat, s hogy balesetmentes legyen egy-egy esemény, azért ellenőrzőként ő felel: az Új Barázda vadásztársaságban a felügyelő bizottság vezetői tisztét tölti be. Azt is megemlíti, azért, hogy a nyugdíjba vonulók ne szakadjanak el a szakmától, 39 fővel megalakították az országban a vízgazdálkodási társulati vezetők klubját, melynek elnökeként tevékenykedik. Egyéb nyugdíjas időtöltéseire terelődik a szó. Két fia szintén a szakmában dolgozik, négy szép unokájával pedig remekül telnek a nyugdíjas évek, mint mondja, szívesen foglalkoznak velük volt óvodavezető feleségével. Emellett utazgatnak szerte az országban, s kertészkednek az otthoni nagy udvarban. Alapító tagja, korábbi elnöke a Szentes-Csongrád Rotary Clubnak, melyben diákokat segítenek.

A céghez még rendszeresen bejár, beszélgetésünkre is egykori irodájában került sor. Szívesen ad tanácsot, ha szükség van rá, máskülönben régi munkatársaival hétfőnként vállalati biliárdklubjukban üti el az időt. Ami a munkahelyi utódait illeti, Csatlós Péter reméli, Ugrai Bálint személyében jó kezekbe került a vezetés. Olyan fiatal, önálló csapatot alkotó generáció nőtt fel időközben, akikre szerinte törésmentesen rá lehet bízni a céget.

Darók József