2009. február 6.

Bővülő menetrend, csökkenő menetidők a vasútnál

A 2008. december 14-én életbe lépett vasúti menetrendben maradt az ütemes közlekedés, sőt egy néhány új vonattal még ki is egészült.

A Szolnok - Hódmezővásárhely viszonylatú ütemes vonatok továbbra is 4.30-20.30-ig minden páros óra 30-kor indulnak, illetve találkoznak Szentesen.

Ezen felül sűrítő betétjárat a közvetlen pesti gyors 5.33-kor, valamint munkanapokon a 13.23-kor Szolnokra induló új, valamint az onnan 15.31, 17.31 és 19.31-kor érkező vonat. Szolnokon át napi 10 alkalommal lehet Budapestre utazni, 2 óra 59 perc alatt a közvetlen és a szolnoki átszállásos esetekben is. Szajolban közvetlen csatlakozással szintén napi 10 esetben lehet Debrecenbe jutni, mindössze 2 óra 55 perc alatt.

Kiskunfélegyházára megszűnt a péntek és vasárnapi 19.30-as indulás, viszont reggel 2 új lehetőség nyílt: a munkanapokon 4.31-kor induló vonattal már 7.17-kor, a 6.10-kor indulóval pedig 9.07-kor Budapest-Nyugati pályaudvarra érkezhetünk. A délelőtti kétszer 3 órás vonatközlekedési szünet beleolvadt a 2 órás ütembe, így munkanapokon 9.30-tól, hétvégén pedig 5.30-tól 17.30-ig 2 óránként indul vonat Kiskunfélegyházára. Az utazási idő tovább csökkent: 2 óra 37 percig tart Budapest-Nyu-gati pályaudvarig, 6 helyett, pedig 7 lehetőség áll rendelkezésre. A szolnoki útirányt is figyelembe véve naponta összesen 17 alkalommal, gyakorlatilag óránként utazhatunk vonattal a fővárosba: felváltva Szolnok, vagy Kiskunfélegyházán át.

Visszaútban a közvetlen gyorsvonat 15.28-kor indul Budapest-Nyugati pu.-ról és 18.23-kor érkezik Szentesre. Szolnok felé a többi indulás Budapestről: 7.23- 19.23-ig 2-óránként IC- vonattal, valamint pótjegy mentes vonattal 5.03, 12.28, 14.28, 16.28 és 20.28-kor. A lehetőségek száma 12, az utazási idő 2 óra 55 perc - 3 óra.

Kiskunfélegyháza felé Budapestről 6.53-16.53-ig 2 óránként IC-vonattal de pótjegy mentes gyorsvonati kocsiban, valamint 19.53-kor gyorsvonattal is lehetséges az utazás. A napi 7 alkalom, közvetlen csatlakozással mindössze 2 óra 34 percet vesz igénybe.

Orosháza felé változás, hogy a Szentesről 16.34-kor induló vonat csak Gádorosig közlekedik.

Hódmezővásárhely felé továbbra is 4.50-kor, valamint 6.29 - 20.29-ig 2 óránként indulnak és 5.25, valamint 6.25 - 20.25-ig 2 óránként érkeznek a vonatok. Hódmezővásárhelyi-Nép-kerten mindig közvetlen csatlakozás van Szegedre és Szegedről. Az utazási idő Szeged-Rókusra mindössze 55 perc.

Újdonság, hogy a 4.50, 6.29, valamint a 12.29 - 18.29-ig 2 óránként induló vonatoknak Hódmezővásárhelyen közvetlen csatlakozásuk van Makóra.

A környezettudatos életformára való törekvés érdekében érdemes kihasználni azt is, hogy minden vonaton magunkkal vihetjük kerékpárunkat, melynek díja, már egy városi közlekedési jegy árából megtérül.

A menetrend közlését következő számunkban foyltatjuk!