2009. január 16.

Enemy Efforts: Elég volt!

Amint arról az október 31-i számunkban beszámoltunk, megváltozott felállásban ugyan, de újjáalakult Szentes egyik legrégebbi, 1993-ban alakult hardcore zenekara, az Enemy Efforts! Idő közben persze, koncerteket adtak a srácok, és egy ötszámos CD-t is megjelentettek, Elég volt! címmel.

A saját stílusán belül igényes és változatos muzsikára törekvő együttes most újabb lépést tett előre. Az eddigieknél még összetettebb és még változatosabb zenei anyaggal rukkoltak elő. Sajátos hardcore plusz - mondhatnánk rá, hiszen a thrash-metálon kívül már némi punkot is felfedezhetünk benne, és ez nem minden. A súlyos gitár-riffekhez súlyos mondanivaló társul, mégpedig egyszerű, de kemény és társadalomkritikus szövegekbe öntve.

Örömmel tapasztaltam, hogy a számos ritmus- és tempóváltást - egy-egy számon belül - továbbra is mesterfokon műveli a csapat. (Én, személy szerint ezt kedvelem leginkább a zenéjükben.) Ütős a régi darab, a Ne hátrálj! átdolgozása is: semmit nem avult az alapanyag, így hát érdemes volt újból előszedni! A lemezanyag egészét illetően azonban néhol dühösebb, durvább éneket és vokált is el tudnék képzelni: olyan soundot, amit koncerten remekül hoznak a fiúk.

Külön színfolt az Enemy Effortsban az új gitáros, Tímár Mátyás kissé stílusidegen, sablonoktól mentes játéka. Érdekes módon épp ez az adalék emeli ki a zenekart a többi hasonló, igényes felfogásban munkálkodó hard-core-banda közül!

Képtelenség pontos, célravezető iránymutatást adni bármely zenekarnak is az országos ismertség felé vezető utat keresve. Egyébként is, azon az úton túl sok a buktató, sőt a megfoghatatlan és kiszámíthatatlan "mázli-faktor" sem nélkülözhető ahhoz, hogy rá lehessen találni. Annyi azonban biztos, hogy ez a lemezanyag kellő alapot nyújt az Enemy Effortsnak az elinduláshoz, tehát a legfontosabb tényező, az alapvető elem már adott.

Olasz Sándor