Csángók és hitük

A pap is kiprédikálta szülőhelyén

Már vannak kedvelői, barátai városunkban Petrás Máriának, aki énekével és bibliai témájú iparművészeti remekeivel ámulatba ejtette közönségét a Koszta József Múzeum adventi rendezvényén. Modern nő, aki autóval érkezik a maga intézte fellépésre, de népviseletbe öltözve ízig-vérig csángó művész lesz belőle.

A romániai Diószénben született. Mielőtt képzőművészi pályája beindult, színházi plakátokat is tervezett, melyekkel egy országos grafikai versenyen első helyezést ért el, majd a brassói művészeti népfőiskolán grafikusnak képezte magát.

- Amiben én éltem gyerekkoromban, az egy zárt, érintetlen világ volt, de '74-ben, 17 évesen elmentem a szülőfalumból egy szakiskolába. Ez volt az egyetlen lehetőség kijutni abból a környezetből, meséli Petrás Mária a műsora után.

Magyarországra első ízben 1990-ben látogatott, méghozzá egy csángó küldöttség tagjaként egy születésnapi köszöntésre. Itt meglátták az ünnepeltnek, Domokos Pál Péternek készített rajzait, s egyikük meghívta őt a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe tanulni. Ekkor kezdett ismerkedni a magyar nyelvvel, s a következő szeptemberben már az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt kerámia szakon. Életében nem látott azelőtt magyar írást, árulta el. Moldovában ugyanis magyarul mindent szájhagyomány útján tanultak meg. Az anyagias világgal csak lassan tudott megbarátkozni.

- Annyi előnyöm volt nekem és annak a világnak, amelyikből jövök, hogy onnan kiszorult a kommunizmus. Hittünk az ima erejében, s a nagy szegénységben az ember ragaszkodott a kevéshez, amije volt. A szokásaink, a Mária-kultusz, az isten-központú életmód miatt a mai napig ki nem megy egy ember sem kapával vasárnap. Ezt szeretném példaként a világ elé tárni, a kerámiáimban sem a kapáló aszszonyt akarom megmintázni, hanem az ünneplőt. Nálunk a tél volt az ünnep, s hétfőtől szombatig vártuk, hogy jöjjön a vasárnap.

Kiállított már több alkalommal Olaszországban, Franciaországban, Kanadában. Pomázon saját, kicsiny műtermében dolgozik, de részt vesz a csángó ügyeket szolgáló szervezetek munkájában is. Emellett nem múlik el hét, hogy ne énekelne autentikus csángó dalokat rendezvényen, rádióban, tévében. Azt mondja, Magyarországon még nem érezte, hogy ne tekintenék egyenrangú magyarnak, néha majdhogynem rang csángónak lenni. Megkérdeztük, odahaza hogyan fogadják azt, hogy terjeszti a kultúrájukat?

- Azon kívül, hogy párszor kiprédikált a pap, hogy milyen dolgokra vetemedtem - mert ott a romanizálást a mai napig folytatják -, a legtöbben sok mindent nem tudnak rólam, vallja be. Öt-nyolc éve van egy réteg, mely nézi a Duna TV-t, és érdeklődik, hogy mi történik Magyarországon, s hogy mi lesz a csángósággal. Annak a világnak, amelyet nagyon leköt a holnapi megélhetés, ez túl sokat nem mondhat. A gyerekeik az iskolában tanulnak magyart, ők tisztelettel fordulnak felém. Mondták, erőt kapnak attól, amit képviselek, hogy nem szabad feladni. Nem csak a csángókra gondolok, amikor azt mondom: ha hiszek, semmi sem reménytelen.

D. J.