2009. január 16.

A Hungerit és a Legrand is Top 500-as

A legnagyobb árbevétel és a legnagyobb hazai nyereség alapján

A Heti Világgazdaság január 1. számában közölte a 2007-ben legnagyobb árbevételt elért hazai cégek Top 500-as listáját, melyben 15 vállalat szerepel Csongrád megyéből, míg Szentesről két cég került bele. Az idei 2. számban pedig megjelent az 500 legnagyobb hazai nyereségű céges lista is, melyben szintén szerepel a két legnagyobb szentesi vállalat.

Az országos listán a Hungerit Baromfifeldolgozó Zrt. a 218. helyen szerepel 2007-es árbevétele alapján, mely az élelmiszeriparral foglalkozó vállalatnak hátracsúszást jelent az előző évi 213. helyhez képest. A rangsorban szereplő másik vállalat, a gépgyártással foglalkozó Legrand Magyarország Zrt. országosan a 379. lett, mely előrelépést jelent a tavalyi 465. helyéhez képest. Előbbi vállalat 33,685, utóbbi pedig 17,090 milliárd forint éves árbevételt produkált. A Hun-gerit Zrt. 2007-ben 17,715 milliárdos értékben exportálta termékeit, míg a Legrand Zrt. 11,927 milliárd forintot ért el ugyanezzel a tevékenységével. A megyei cégek között a Hungerit a 7., a Le-grand a 14. helyen szerepel, de a Top 500-ban új belépőként benne van a csongrád-bokrosi Mars Magyarország Kft. is, országos 221., megyei 8. helyezésével.

Az 500 legeredményesebb árbevételű vállalat között szereplő 15 megyei cég éves bevétele összesen 667 milliárd forint, a 19 megye rangsorában Csongrád a 8. helyen végezett, míg országosan az élelmiszer- és dohányiparral, illetve a mezőgazdásággal foglalkozó 49 vállalat között a Hungerit Baromfifeldolgozó Zrt. a 17., a 16 gépgyártók közül pedig a Legrand Magyarország Zrt. a 11. helyet foglalja el.

Az legnagyobb hazai nyereséget produkált cégek Top 500-as listáján a Hungerit a 250. (egy évvel korábban 295.) 1,301 milliárd forintos adózott eredményével, míg adózás előtti mérlege 1,514 milliárd forint. A Legrand Magyarország Zrt. ebben a kategóriában idén a 316. a rangsorban, adózás előtti bevétele 1,155 milliárd, adózott pedig 980 millió forint. Sajáttőkearányos nyereség alapján a Hungerit a 376., a Legrand a 295., árbevétel-arányos eredmény alapján pedig előbbi 353., utóbbi 267. helyen zárta a 2007-es évet. Így Csongrád megyében az élelmiszeriparral foglalkozó vállalat a 7., míg a gépgyártással foglalkozó cég a 8. helyezett.

A legnagyobb adózott eredményű céges ágazati listán az élelmiszer- és dohányiparral, valamint mezőgazdasággal foglalkozó vállalatok között (itt összesen 25 hazai cég szerepel) a Hunge-rit Zrt. a 10., míg a gépgyártással foglalkozó 15 vállalat mezőnyében a Legrand Magyarország Zrt. a 8. helyen végzett.

Cseh-Lakos