2009. január 9.

Adomány a gyermekekért

A Szentes-Csongrád Ro-tary Club egy merőben szokatlan jótékonysági akciót szervezett az elmúlt év végén. A klubtagok karácsony előtti utolsó hétvégén, pénteken, szombaton és aranyvasárnap kitelepültek Szentesen a város sétáló utcáján, Csongrádon pedig a Fő utcán, és a járókelőket egy pohár teára, felnőtteket egy pohár forralt borra, a gyerekeket pedig mézes kalácsra invitálták.

- A célunk az volt, hogy kedveskedjünk az arra járóknak, bemutassuk a Rotary Club céljait, nem utolsósorban elősegítsük a Szentesen és Csongrádon élő tehetséges, de rászoruló fiatalok támogatását. Minden kedves érdeklődő, illetve vendég tehetségéhez, lehetőségéhez képest támogatta ezt a kezdeményezést. Meglepően jól sikerült a rendezvény, több százan megálltak, váltottak néhány jó szót, és a közel 150 ezer forintosos adomány, ami végül is összejött bizonyítja az itt élők jó szándékát. A Club ezzel hagyományt teremtett, és ígérjük, hogy a következő esztendőben, esztendőkben a Rotary megismétli majd rendezvényét. A támogatás mellett az a sok és kedves érdeklődés igazi jó hangulatot teremtett, s ez a nemes célok mellett a legfontosabb a Rotary filozófiájában - nyilatkozta lapunknak Mokbelné Bacsa Éva, a Szentes-Csongrád Rotary Club soros elnöke.