2009. január 9.

Szép tavaszért dolgozik a Kinizsi

A tizedik helyen zárta az őszi szezont a labdarúgó megyei első osztályban a Szentesi Kinizsi csapata. Bozóki Zoltán vezetőedző szerint ez a minimális célkitűzéseknek megfelel ugyan, de érzése szerint ennél is több van együttesében, ezért az idény végére mindenképpen előrelépést vár játékosaitól.

- Sokan féltették csapatát a bajnokság kezdete előtt az első osztálytól, de ön már akkor is azt mondta, hogy a középmezőnybe várja a Kinizsit. Igaza lett.

- Rögtön az első fordulóban kiderült, hogy teljesen más a ritmus ebben az osztályban, mint egy szinttel lentebb. Úgy gondolom az őszi idény első harmadában fegyelmezetten, jól futballoztunk, hiszen jól sikerült a felkészülésünk, együtt volt a társaság. Ahogy elkezdődött az iskola, már nem tudtunk úgy készülni, mint előtte, és ez azonnal megmutatkozott a játékon. Ebben a középső szakaszban több pontot hullajtottunk el, döntetlenre álló mérkőzéseket vesztettünk az utolsó pillanatokban, illetve meg kellett elégednünk az egy ponttal olyankor, amikor győzelemre álltunk. A befejező szakaszban ismét több pontot szedtünk össze, de az utolsó három mérkőzésen szerzett egy pont kevésnek bizonyult, így kerültünk a tizedik pozícióba. Akkor leszünk igazán jó csapat, ha ezeket a mérkőzéseket is "be tudjuk húzni". Szerencsére tömör a mezőny, egy-két győzelemmel előre lehet lépni.

- Milyen változások várhatóak a játékoskeretben a téli szünetben?

- Vannak jelentkezők, olyanok, akik szívesen játszanának nálunk, és vannak kiszemeltjeink is. Elsősorban szentesi kötődésű játékosokat szeretnénk hazacsábítani, olyanokat, akik erősítést jelentenének számunkra.

- Mikor kezdik a felkészülést a bajnokság második felére?

- Január 20-án, kedden kezdjük az alapozást, hetente háromszor edzünk, és a második héttől kezdve már edzőmérkőzések is szerepelnek a programban. Úgy tervezem, hogy hat mérkőzést mindenképpen játszunk a rajt előtt, velünk azonos osztálybeli, vagy magasabb szintű ellenfelek ellen. Mindenképpen bízom abban, hogy jól sikerül a téli felkészülésünk, és akkor, ha hagyományainkat követjük, idén is erősebb lehet a tavaszi szezonunk, mint amilyen az őszi volt. Ehhez azonban az kell, hogy ne csak fizikálisan, hanem fejben is jobban teljesítsünk, mint az első 15 mérkőzésen. Véleményem szerint fél év alatt nem sikerült teljesen beleszoknunk az első osztály légkörébe, van hová fejlődnünk, ezért fogunk dolgozni a következő hónapokban.

H. V.