2009. január 9.

Nyitott a Jupát

Idén is számos programot szerveznek

Tevékeny részese volt a város sportéletének a tavalyi évben a St. Jupát SE., a tagok közül többen teljesítettek egy franciaországi kerékpártúrát - ennek képes élménybeszámolóját január 10-én, szombaton 17 órától tartják a megyeházán -, illetve közreműködtek több különböző profilú verseny megszervezésében.

Az egyesület tervei szerint 2009-ben is szeretne továbbra is hasonlóan nyitott lenni a lakossági sportrendezvények felé. A St. Jupátnak idén három tavaszi és három őszi nyílt napja lesz, ilyenkor délelőttönként a már hagyományos Gördülő generációk elnevezésű programot rendezik meg, mely egy nyílt, könnyed kerékpáros kirándulás mértéktartó távval és irammal. Tehát kortól és felszereléstől függetlenül bárki számára ajánlják és mindenkit várnak rá.

- A szombati túrák délutánján pedig mászni lehet majd a Dózsa-ház melletti füves területen felállított mászófalon, amely 2008-ban valósult meg két civil szervezet összefogásával Európai Uniós projekt keretében. Ezen kipróbálhatják az érdeklődők képességeiket, szakszerű és felkészült mászásbiztosítókkal, illetve ugyanebben a két órában túrakenuzásra is lesz lehetőség a Kurca városi szakaszán. A próbálkozásokhoz hozzáértő kormányost és mentőmellényt biztosítunk - tájékoztatta lapunkat Valkai Zsolt.

Az egyesület vezetője elmondta, nyílt rendezvényeik kiegészülnek a már 2008-ban is megrendezett három kerékpáros versennyel. Köztük a májusi aszfaltos teljesítménytúrával, az Autómentes Napon a Kossuth utcán, lezárt szakaszon lévő gyorsulási versennyel, illetve az októberi hagyományos mountain bike futammal a Tisza árterében. Nyílttá válik tavasztól a már ősszel elindított Gurul a kamera - A Szentesi Kistérség kerékpáros szemmel című program is tudtuk meg Szabó Róbert projektvezetőtől. A másfél éves megvalósítási időszaknak ősszel hajtották végre az első harmadát, ekkor a pályázóknak kellett megismerkedniük a túrák rögzítéséhez szükséges eszközökkel, például a kamera használatával. Tavasszal nyit a projekt a többi 18 és 30 év közötti fiatal felé, akkor kampányt is rendeznek, ennek keretében az iskolák hirdetőfalain is megtalálhatók lesznek a projekthez való csatlakozás feltételei. A pályázat megvalósításának részeként tavasszal négy, ősszel három rövidfilmet készítenek a fiatalok a szentesi kistérség épített és természeti látványosságairól, amelyet - a Fiatalok Lendületben Program keretében megvalósuló projekt zárásaként egy megyeházi bemutató keretében is megnézhetnek majd az érdeklődők.

Cseh-Lakos