2008. december 12.

Segíteni az embereken

dr. Papp Zoltán

Dr. Papp Zoltán Békéscsabán született, a Szegedi Orvostudományi Egyetem általános orvosi karának elvégzése után került Szentesre. A Dr. Bugyi István Kórház az első munkahelye, közel 30 éve. Négy év után szakvizsgázott általános sebészetből, majd két évet dolgozott az országos érsebészeti klinikán, Budapesten. Szakvizsgát tett, azóta mindkettőt műveli.

- Egyetemi éveim alatt az évközi gyakorlatok alkalmával többször voltam itt, megfogott a kórház miliője, az a tudományos légkör, melyet dr. Bugyi István professzor úr, dr. Zsoldos Ferenc, dr. Tari Gábor és dr. Badó Zoltán végzett. Örömmel jöttem a sebészetre - mondja.

- Harminc év hosszú idő. - késztetem beszélgetésre.

- Nem kevés. Ez idő alatt nagyon megszerettem Szentest. Nem ment könnyen, legalább nyolc év kellett ahhoz, hogy ez a közösség befogadjon. Mára megváltozott az emberek véleménye, ma már lokálpatriótának érzem magam. Feleségemnek itt van gyógyászati boltja, lányom itt tanult, majd ide jött vissza az egyetem elvégzése után, itt alapított családot, két szép unokám van.

- Az egészségügy finanszírozása körül ma nagyon sok gond van. Hogyan élik meg ezt az orvosok?

- Hamarosan orvos-közgazdásznak is mondhatom magam, így van némi rálátásom a dolgokra. Az ország ezerhétszáz milliárd forintot, a GDP 4,2 százalékát költi az egészségügyre, a világban ez általában 9,8 százalékot tesz ki, Amerikában 16-ot. Nagyon sok orvos-közgazdász véli úgy, hogy ez tarthatatlan. Ők azt mondják, az egészségügy finanszírozására olyan koncepciót kell kidolgozni, amely átíveli a választási ciklusokat. Mindenképpen növelni kell a finanszírozást, sajnos nálunk ezt folyamatosan csökkentik, ami rövid időn belül súlyos problémákat okozhat. Az előjelek máris láthatóak. Ennek ellenére a kórház orvosai, nővérei, szakápolói mindent megtesznek azért, hogy a betegek jó ellátást kapjanak. Sokszor csodálkozással figyelem a nővéreket, a műtősöket, hogy ilyen minimális munkabérért mennyit dolgoznak! Ez az orvosokra is érvényes. Nagyon sokan külföldön vállalnak munkát, 3500-an vannak kint, nem ötszázan, ahogyan azt mondták. A többi háromezer tagja maradt a Magyar Orvosi Kamarának, ezért nem tudnak róluk. Jelen pillanatban 32 ezer praktizáló orvos van Magyarországon, könnyen kiszámítható, hogy húsz százalékuk dolgozik az unióban. Nemcsak az anyagi, hanem az erkölcsi megbecsülés hiánya miatt váltanak országot, munkahelyet. Szentes és környéke, a kistérség nyugodt lehet, mert tapasztalt szakemberek dolgoznak a kórházban, bízhatnak bennünk.

- Tagja az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának, valamint a Rotary Klubnak.

- Vallom, egy orvosnak, egy lokálpatrióta állampolgárnak tenni kell a közösségért. Szentesnek sokat köszönhetek, és nemcsak azért, mert itt vetettem meg a szakmám alapjait. Szívesen segítem a bizottság munkáját, dolgozom a Rotary Klubban, amely három éve alakult, és egy olyan szervezet, ami a világ minden földrészén megtalálható. Azt a célt tűztük ki magunknak, hogy segítjük a Szentes és környékén élő tehetséges, de rossz anyagi körülmények között élő gyerekeket. Most nyolc-kilencszázezer forintot szeretnénk eljuttatni a megfelelő helyekre. Egyre többen szorulnak segítségre, most olvastam az újságban, hogy a legalacsonyabb nyugdíjat huszonnégyezer forintról huszonhétre emelték. A szívem szakad meg, hogy lehet abból megélni! Akiket tudunk, támogatunk, megpróbálunk valahogy útmutatást adni, mert biztos vagyok benne, hogy van kiút ebből a mélypontból, amelyben most vagyunk. Az egészségügyi és szociális bizottságba a Pálmások Szövetsége delegált. A városért igyekszünk tenni, nálunk nincsenek megkötöttségek, mindenki szabadon szavazhat erkölcsi és morális belátása szerint.

- A település önkormányzata kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenységéért Szentes Városért Emlékéremmel tüntette ki.

- Megtiszteltetés a számomra, köszönöm mindenkinek, hogy rám gondoltak, az elismerés még nagyobb odaadásra késztet a munkámban. Rendkívül szép hivatásom van, végül is azt csinálhatom, amit szeretek. Mindemellett nagyon szerencsés ember vagyok, mert csodálatos családom van, akik mindig kitartottak mellettem.

Lovas József