"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott ahol vagy, de hiányozz onnan, ahonnan elmentél."
(Victor Hugo)
A nyárvég, az őszelő a találkozások ideje, az emlékezésé, az elmúlásé.
Fiatal élet elmúlásáról értesültem, középkorú és idősek koporsójánál álltam ismerősként, barátként, de az emlékeket legjobban felkavaró első tanítványaim közül egyik leánytanulójától való búcsúzás volt a legmeghatóbb, legmegrendítőbb, Szeg-váron. Évek óta tudta, hogy beteg, mi is tudtuk, de olyan életerővel viselte sorsát, hogy ez több éven keresztül köztünk tartotta őt.
Velünk volt még az 50 éves találkozón, de az 51.-re már nem jöhetett. Többen vele már a sírjánál találkoztunk, és magával vitte azt gyönyörű sárga gerbera csokrot, amelyet még ő küldött erre a találkozóra, de már nem hozhatta el! Osztálytársa búcsúztatta, s szolgáltatott misét érte!
Néhány óra múlva Szentesen a volt Kossuth téri iskola előtt szintén tanítványaim vártak, ők is találkozóra jöttek, a 40.-re - akik szakmunkásként az iskola "pincéjében" kezdték tanulmányaikat. Nekem ők is elsők voltak az akkor még 603-ban, a mai Zsoldosban. Nem nagy létszámmal, de annál nagyobb szeretettel köszöntötték egymást, engem, osztályfőnöküket és magyartanárukat. Az osztályfőnöki óránkat a mai nagyon szép iskola alagsorában, az ének-zene tanteremben tartottuk. Sokan voltak már közülük is igazoltan távol. Én ebben az iskolában tanítottam 3 évig, s kerültem át 25 évre "hozzájuk", innen mentem nyugdíjba, ennek is már szeptemberben volt 20 éve.
Ezek a számok kicsit ijesztőek, de elmondtam nekik is, megköszöntem, hogy még én is közöttük lehettem, és átadtam Nekik a szót. Ragyogó szemekkel - mint 40 évvel ezelőtt - beszéltek életükről, családjukról, emlékeikről, a múltról és a jelenről!
A Liget Étteremben vacsoráztunk, ahol egy másik - szintén szakmunkás - találkozós géplakatos fiú osztály ült évfordulót. Ők 30 évesek voltak, náluk "csak" magyart tanítottam, és e távolságból még mindig visszacsengő, hangos szavakkal, örömmel köszöntöttek ők is. Ajándék kulcstartójukon a 30-as szám ragyog!
Osztályommal és velük még beszélgettünk a finom vacsora után. Még ebben a korban is érik az embert a bánat mellett örömök is. "Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér, örömöt adj minden kicsi örömért." - írja Radnóti Miklós: Biztató című versében. Valóban az öröm a boldogság forrása!
De az is igaz, amit a nagy gondolkodó írt:
"Találkozás és búcsúzás,/ az élet ennyi csak,/valaki jön, valaki megy,/az emlék megmarad."
Dr. Magyar Jánosné
nyugd.ped.