'56 ünnepén mindkettőre szükségünk van. Ma már - ha nem is minden részletében -, de elég pontosan tudjuk mi is történt azokban a napokban. Világos, mik voltak a legfőbb célkitűzések, mi lett az eredmény, mik voltak a következmények. A levéltárak, iratok, fotók, filmek még így is sok újdonsággal szolgálhatnak. A lényeg azonban világosan látszik, ezért lesz ünnep a jövő héten.
Az emlékezet azonban szélesebb skálán mozog, mint a történészek ítélkezése. Szerencsére még mindig sokan élnek az egykori szereplők közül. Akik pedig már nem, azoknak történeteit mi, a kicsit fiatalabbak nem felejtjük. Bizony ezek az esetek minden tanulságuk mellett helyenként mosolyra fakasztják az embert, olykor pedig elszomorítják. Biztosan azért, mert emberekről szólnak. A mi életünkben pedig a fenségest a nevetségestől néha csak egy hajszál választja el. Néhány eset ízelítőül.
Az egyik kollégám például egy Szeged melletti faluban tanított akkor. A tanító szava valamikor számított az emberek előtt. Ő viszont nem akart belesodródni semmibe. Ezért egy elhagyatott tanyán húzta meg magát néhány demizson bor és egy oldal szalonna társaságában. Manapság úgy meséli a dolgot, hogy ő a Petőfi Kör vezérszónoka volt, valóságos lánglelkű hős.
Egy másik, a hetvenes (!) években, mikor ez még nem volt divat a fővárosi harcokat ecsetelte. Ott volt bizony ő a barikádokon, kezében gépfegyver. Vele szemben az oroszok. A valóság egy helytörténeti tanulmányból derült ki. A derék férfiú egy vidéki városka nemzetőrségében játszott fontos szerepet. Ő legalább meséiben és a valóságban is a jó oldalt választotta.
Egy másik ismerősöm 4 évet kapott '57-ben, amit le is ült. Semmiféle unszolásra nem beszélt a börtönben szerzett tapasztalatairól. Én még olcsón megúsztam! - intézte el a dolgot szűkszavúan.
És azok akiket először csak fényképen láthattam. Távolból írott leveleikben, akkor még, reménytelen ábrándnak látták az esetleges hazatérést.
Tudunk persze emberekről, akik évtizedekig jelentéseket írtak azokról, akik politikailag gyanúsnak számítottak. Elsősorban, persze, az egykori '56-osokról. Emlékszem, a hazai könyvkiadásban nem jelent meg használható mű a forradalomról. A sok-sok ostobaság között, esetleg egy-egy használható gondolatszilánk. Valamire való irodalmat külföldről kapott az ember. Bécsből, Párizsból, Torontóból. Nagyon körülményesen, és nagyon ritkán. Később kincsnek számított néhány itthon készült, illegális írás.
Most már csak ünnepelni kell. Pontos emlékezet és megalapozott tudás birtokában.
Poszler György