Szúnyogoktól riad fel az ember. Ott döngicsélnek az ágya körül, a fülébe muzsikálnak, arcába szúrnak, a fedetlen testét csípik, ahol érik. A neveletlenek. Alig hogy nagy nehezen elaludt, tudat-alattijában azzal a szomorú ténnyel, hogy a szúnyoginvázió nem lankadhat, máris éles fájdalomra ébred, és kezdődik elölről minden. Csapkodni kezd a tenyerével, káromkodik is hozzá, mélyről jövő dörmögő hangja épp' csak a szúnyogokat nem riasztja el. Bősz haragjára nem hallgat senki.
A Körös-torokban pihenne. Ötödik éve próbál ott megragadni, hiába. Ma már ott tart, hogy feladja. Sajnálná nagyon, ha ez bekövetkezne, de tudja, nem tehet mást. Elege lett az egészből.
Azt mondja, pihenésről szó sem lehet. Lehetett volna, csak hát a hangos bulik, éjszakai tivornyák megzavarták ebbéli ténykedését. Ne értse félre senki, nem ellensége ő a diszkós rendezvényeknek, sőt, a fiatalokat apai szeretettel tiszteli, de mindezért bizonyos kompromisszumokat elvárna cserébe. Például: ha csendes hétvége van, azt tartsa be mindenki. Legyenek tekintettel másokra a faházakban is.
De ne fogjunk mindent a Körös-toroki üdülőkre. A már-már elviselhetetlen napokat számára az alattomos rovarok okozzák. S hogy befejeződnek a toroki napok, az ember azt gondolná, a hátralévő szép időt még a víz mellett tudja tölteni. Pihenéssel. Tévedése óriási. Alighogy elmegy a tömeg, jön helyette másik: a szúnyogsereg. A rovaroktól azután végképp nem lehet csinálni semmit.
Voltak, akik készültek az invázióra. A boltokban a pénztárgép körül számtalan szúnyogriasztó csodaszer kínálja magát. Ez most a trendi, mondja a pénztáros mosolyogva, közben a vásárló szemét kutatja, melyiket is tegye a kosarába. Emberünk csodálkozva néz rá: - Nálunk egy fia szúnyog sincs - nyögi ki végül. - Jaj, hát az Szentes! - vágja rá a mögötte álló helybéli, és legyint.
Ma már csend van a Körös-torokban. Szinte csak a szúnyogok röpködnek a lombok alatt. Egyszer majdcsak elpusztulnak azok is, ha másképp' nem, hát éhen, mondja immár a szerkesztőségben. Beszélgetnénk. Nagyon is egyoldalúra sikeredik az egész, de hát mindketten tudjuk, az én feladatom ez esetben a hallgatás. Szabadkozna, azt mondja, mindezt ki kellett adnia magából, mert sajnálja a csongrádiakat, a várost. A valaha gyöngyszemként emlegetett egyik legszebb megyei település mára szomorú képet mutat. Nagy kár érte, hogy ennyire tönkrement. Kár a nagyszerű csongrádi emberekért - teszi hozzá, majd így folytatja:
- Egyre csak fogynak. De legalább azokra gondolnának, akik itt maradnak, rájuk ügyelne jobban a városvezetés. Élhetőbb településsel. Például azzal, hogy a szúnyoginváziótól megmentené őket. Kötelessége lenne, hiszen csakis a helybéli lakosokra hagyatkozhat, senki másra.
Lovas József