2008. augusztus 29.

Sakk a strandon

Harmadik alkalommal rendeztek sakkversenyt a ligeti strandfürdőben augusztus 20-án. A Strand Sakk-kupán lelkes amatőrök éppúgy megjelentek, mint az úgynevezett profik, akik versenyszerűen játszanak. Itt volt például Dél-Magyarország két legjobbja.

Alapvetően baráti időtöltésnek indult a minden évben a nemzeti ünnepünkre meghirdetett torna, hiszen jó ismerőseikkel találta ki Volosin Vlagyimir, a Horváth Mihály Gimnázium matematika tanára, aki Makón az NB I-ben játszik és Paulovics Tamás úszóedző, ám a verseny szépen kinőtte magát. A legutóbbi alkalommal már 44 sakkozó ült le a rapid játszmákhoz az árnyas fák alatt, miközben a fürdőruhás strandolók jöttek-mentek. Többek között gyulai, vásárhelyi, szegedi, tótkomlósi, orosházi, martfűi, szolnoki játékosok fogadták el a meghívást. Csúri László vásárhelyi FIDE-mester harmadszor jött el, de szerepelt egy ifjú mesterjelölt, a korosztályos rapid bajnok Surinya Tibor is.

A versenyen jót sakkozott a legidősebb résztvevő egy 10 éves fiúval. A 81 éves, jókedélyű Héjja Bálint kikapott ugyan a mérkőzésen, de nem volt szomorú. Elárulta: ikertestvérével tanult meg sakkozni gyerekkorában, és már 54 éve szerepel az élvonalban.

Kőhalminé Forrai Julianna is megnézte saját nevelésű játékosait. A tanárnő a versenyt hasznosnak tartja, mert jó lehetőség arra, hogy a szentesi gyerekek ismeretlen sakkozókkal is játszhassanak, valamint felnőttekkel is megmérkőzhetnek, bár külön értékelik őket. A díjakat Móra József önkormányzati képviselő adta át. A helybeliek is jól szerepeltek. Az amatőrök között a vízipóló-tréner Pengő László harmadik lett. Lányoknál Szalaji Renáta nyert. A legjobb szentesinek járó különdíjat Hajdú István vihette haza. Volosin Vlagyimirnak pedig, amellett, hogy lebonyolította a versenyt, arra is volt ideje, hogy megnyerje a főkategóriát.

A versenyt jövőre szeretnék kibővíteni, talán Csallány Gábor Kupa elnevezéssel, ugyanis az egykori múzeumigazgató alapította az első helybeli sakkozó-kört.

D. J.