2008. augusztus 29.

Borral, pálinkával

Másodszor ünnepelünk a Kossuth téren

Szeptember 19-21-én rendezik meg a Szentesi Bor és Pálinka Ünnepet. A tavaly nagy sikert aratott esemény helyszíne ezúttal is a Kossuth tér lesz, annak is a szökőkút felöli része. Bertók Róbert, a rendezvény főszervezője lapunknak elmondta, hogy idén több ismert személyiséget is sikerült elhívnia a rendezvényre. Gyakorlatilag szinte az összes Szent Vince Borrendi tag jelen lesz a 19.-i megnyitó ünnepségen, amely péntek este 6 órakor kezdődik egy rövid, a központi abc-től a Kossuth térig tartó felvonulással. A felvonulásban közel 50 borrendi lovag vesz majd részt, akik több megyéből érkeznek erre az eseményre. A menet rendkívül látványos lesz, hiszen a borlovagok a díszes talárjaikban vonulnak fel, közel 30 fúvós zenész és hintók, szekerek kíséretében - sorolta a rendező.

Az eseményre jelezte részvételét Balázs Árpád Erkel Ferenc-díjas érdemes művész, zeneszerző Szentes Díszpolgára, aki maga is nagy borbarát. Valamint jelen lesz többek között a 2007-es esztendő "Év Borásza" címmel kitüntetett Frittmann János is.

A felvonulást és a megnyitó ünnepséget követően borrendi lovaggá avatási ünnepség kezdődik. A II. Bor és Pálinka Ünnepre több borász jön el, mint a tavalyi évben. A látogatók kóstolhatnak majd csongrádi, hajósi, egri, badacsonyi, Balaton melléki, tokaji, és villányi borvidékről származó finom nedűket is, összesen 11 borász kínálásában. A rendező elmondta, külön örül annak, hogy az idén két csongrádi borász is jelen lesz az eseményen.

Természetesen mindezeken túl finom pálinkákat és ételeket is kóstolhatnak majd az érdeklődők. Mint ahogyan a tavalyi évben, úgy idén is lesz kulturális vonala az eseménynek, többek között egy vidám műveltségi vetélkedő, amely 21-én vasárnap este 6 órakor kezdődik, valamint egy Borcímke kiállítás a rendezvény ideje alatt. A kiállítás a Megyeházán működő Koszta József Múzeumban látható.

Mind a három napon érdekes, színvonalas koncertek és műsorok várják a látogatókat. Ennek keretében - az önkormányzat szervezésében rendezendő Térfesztivál fő eseménye az esti Neoton koncert lesz.