2008. július 18.

Első osztályra készül a Kinizsi

Sörrel és a főtéri szökőkútban fürdéssel ünnepelték a megyei másodosztályú bajnoki címet, két hete viszont már az első osztály küzdelmeire készülnek a Szentesi Kinizsi labdarúgó csapatának tagjai. Érsek Zsolt, a gárda csapatkapitánya szerint a középmezőnyben kellene végezniük az új szezonban.

- A megyében a legfiatalabb gárda az önöké, mit kell tudni a csapatról?

- Valóban nagyon fiatalok, az átlagéletkor nem éri el a 20 évet. Már korábban, a Szentesi TE-ben, a serdülő és az ifjúsági csapatban együtt játszottunk. Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, nem csak a pályán, hanem azon kívül is barátok vagyunk. Amikor az SZTE megszűnt, én már egy éve a Kinizsiben játszottam, majd hamarosan a többiek is átjöttek ide focizni, főleg azok után, hogy kiderült, Bozóki Zoltán lesz a vezetőedző. A megyei harmadosztályban még Tóth György irányította a csapatot, de immár harmadik éve Bozóki az edző, és évről-évre egyre feljebb jutottunk, idén egészen a bajnoki címig. Érdekes, hogy ez az idény előtt nem került szóba, viszont ahogy haladtunk előre a bajnokságban, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy akár meg is szerezhetjük az aranyérmet.

- Melyek a csapat legfőbb erényei?

- Úgy gondolom, az erőnlétünk a legjobb volt a második vonalban és a küzdőszellemünkre sem lehetett panasz. Amikor leadtuk a hét pontos előnyünket, és lecsúsztunk a második helyre, akkor sem roppantunk öszsze, talpra álltunk, és a hátralévő valamenynyi mérkőzésünket megnyertük. A bajnokságnak ez a szakasza volt az, amely megmutatta, hogy hiányzott egy-két olyan rutinos labdarúgó, aki összefogta volna a pályán a csapatot. Volt olyan szituáció, amikor csapatkapitányként bizony szólnom kellett, de szerencsére nem ez volt a jellemző, mindenki tudta, hogy mi a feladata.

- Mire lehetnek képesek egy "szinttel" fentebb?

Vannak, akik tanulmányaikat Szegeden folytatják, ráadásul mindketten a védelem oszlopos tagjai, nem lenne jó, ha a bajnokság előtt ez a csapatrész megbomlana. Évekkel ezelőtt elkezdtünk egy munkát, jó társaság alakult ki, ha jól sikerül a felkészülésünk, akkor a középmezőnyben is végezhetünk. Augusztus 9-én már bajnoki mérkőzésünk lesz, edzésekkel, edzőmérkőzésekkel készülünk a szezonra, amit valamennyien nagyon várunk már.

A Szentesi Kinizsi megyei első osztályú csapatokkal játszik edzőmérkőzéseket az elkövetkezendő hetekben, így például Orosházával, Mindszenttel és a Szarvassal. Újra a csapattal edz Bárány Róbert, és a sérüléséből felépült Pataki Csaba, távozik viszont a fővárosba költöző Gyukics Zsolt.

H. V.