2008. július 18.

A vidék legjobbjai között

Fricska Martin, Korom Tamás, Bakos László vezetőedző (középen), Virág Máté, Ajkay Norbert

Negyvennyolc egyesület közül a vidék negyedik legjobbja a Szentesi Tenisz Klub. A szép helyezés a vidékbajnokságon elért eredményeik következménye. A júniusban Szegeden megrendezett sporteseményen 12 csapat vehetett részt, közülük a negyedik legjobb eredményt hozták el a szentesiek.

Bakos László vezető edzőtől megtudtuk, ez legfőképpen a fiú 14-es korosztályos csapatnak köszönhető, ők különösen kitettek magukért, kiemelkedtek a mezőnyből. Az Ajkay Norbert, Virág Máté, Korom Tamás, Fricska Martin nevével fémjelzett gárda csapatban, párosban és egyéniben is verhetetlennek bizonyult. A versenyzők ezzel a szép eredménnyel kvalifikálták magukat az országos bajnokságra.

Mészáros Emese és Fricska Anett a 18 évesek korosztályában a harmadik helyezést érték el a csapatküzdelmek során. Pontot szerzett a klubnak a lány 14-es csapat (őket Sopronnal, a vidék legerősebb csapatával hozta össze a sorsolás): Sarusi Kis Virág, Szécsi Szimonetta, Kanász Nagy Emma, valamint Kanász Nagy Móric a fiú 12-es korosztályban.

A Szentesi Tenisz Klub 10 versenyzőt indított a vidékbajnokságon. Korosztályonként 12, 14, 16 és 18 éves fiúk, lányok képviselték a klubot. A versenyszámokban elért eredmények alapján lett negyedik a szentesi gárda. Megelőztek olyan nagyvárosi csapatokat, mint például Debrecen, Nyíregyháza, Budaörs, Pécs, Szombathely, Kecskemét, Szolnok. Edzők: dr. Zsiga László, Rákóczi Andrea (ő az I. osztályban szereplő női csapat kapitánya) és Varjú Attila.

Mészáros Zoltán klubelnök szerint Szentes tenisztörténelmében nem igen fordult elő még hasonló, az, amit a 14 éves fiúk a vidékbajnokságon produkáltak. Mint mondja, ez már kellő alapot adhat az országos bajnokságra. Az elnök szerint a klub szerény lehetőségeihez mérten kimagasló eredményként könyvelik el a legjobbak között történő szereplést.

- Úgy is mondhatjuk, hogy a versenyzők meghálálták a támogatást - veszi át a szót Bakos László. - Kevés olyan klub van, amely a két kiemelt versenyt figyelembe véve, a vidék- és országos bajnokságon erején fölül támogatja versenyzőit: kifizeti a nevezési és az utazási költséget, a gyerekek napidíjat, kalóriapénzt kapnak.

A jövőre nézve biztató jelenségként számolhatunk be a 8-10 évesek tehetséges csoportjáról. Ők, Lénárt Larion, Szécsi Armand, Mizere Laura, Mészáros Lotti, Rácz Diana az idén kezdtek el versenyezni. Régiós sporteseményeken egyre több jó eredményt érnek el, aranyérmeket szereznek. Az óvodások között Drahota Szabó Dorka - lány létére - a fiúk között is első lett versenyen.

Ajkay és Virág személyében két utánpótlás válogatott teniszezik Szentesen. A klubelnök és a vezető edző abban reménykedik, hogy hamarosan felnőnek hozzájuk a kicsik is. És ha már itt tartunk, szóljunk arról is, hogy a ligeti pályán július 21-én indul az utolsó nyári turnus, ahol a 7-14 évesek ismerkedhetnek a teniszezés szépségeivel.

(lovas)