2008. július 18.

Pályázat kerékpárutakra

A térképen a vastag vonallal jelölve a már meglévő kerékpárút, a szaggatott vonal a tervezett kerékpárút vonalát jelzi.

A város pályázatot nyújtott be kerékpárutak fejlesztésére. A megépítendő pályarész a város északi oldalán, a Termál-tótól a szentlászlói bekötőútig terjedő, valamint a déli szárnyon a Legrandtól az Ipartelepi út sarkáig, a berekháti csomópontig vezető útszakasz. Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő a testület júniusi ülésén elmondta, ez lehetővé tenné, hogy a Vásárhelyi úttól az elkerülő út mellett egészen a Kunszentmártoni út szentlászlói bekötőútjáig egységes, vegyes használatú gyalogos- és kerékpárút létesüljön. Kiépítésével mind a munkába járást, mind az üdülési lehetőségeket a forgalmas szakaszon megvalósítanák.

Móra József a téma tárgyalásakor mindjárt egy félreértést kívánt eloszlatni. Mint mondta, ő úgy tudja, hogy a Szarvasi úti elágazásig épülne ki a kerékpárút. Igaz, hogy a szentlászlói csomópontig volt tervezve, de javaslatára akkor módosította a testület a pályázatot a 4401-es útig. A képviselő hozzáfűzte: Szentlászló után van egy kanyar, és ha nem építik meg a kerékpárutat, azzal sokkal nagyobb balesethelyzetet teremtenének. A másik érv: a Szarvasi úton megközelíthető a két megye között lévő Körös-Maros Nemzeti Park, valamint Szentes egyik legrégebbi műemlék épülete, az ecseri templomrom. Ezzel nemcsak a kertészetbe járók igényeit elégítenék ki, hanem a kirándulókét is, jelentette ki a képviselő. A döntéssel elfogadták Móra József javaslatát. A pályázati felhívás alapján az önkormányzat 85 százalékos támogatásra jogosult.