Egy boldog ember

Kádár József július 9-én ünnepelte 80. születésnapját. Ez alkalomból a városi könyvtárba baráti beszélgetésre invitálták a nyugalmazott sportosztályvezetőt, tisztelőit, ismerőseit. Egykoron volt városházi kollégája, Mészáros Júlia ny. művelődési osztályvezető segítségével emlékeztek, elevenítették fel az elmúlt időszakot. Beszélgettek munkáról, sportról, hivatásról.

A szentesi születésű Kádár József a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett. Pályája során volt gépkocsivezető, pékinas, vállalati könyvelő, kenyérgyári igazgató, trösztvezér a Csongrád Megyei Sütőiparnál, majd sportfelügyelő. Munkája elismeréseként számos kitüntetéssel dicsekedhet. Közülük egyet említünk meg: a város és térsége sportjáért végzett kiváló munkáért a korábbi ezüst mellett megkapta a Sport Érdemérem arany fokozatát. Pályaút? Azt mondja, az iskolák után a munka következett, majd a családalapítás, a sport. A közül is a labdarúgás. A 65/3 Építőipari V. üzemi labdarúgó csapatában játszott. Ott fedezte fel Lenner Gyula edző, aki azután átcsábította a Szentesi Kinizsibe.

- A Horváth Mihály Gimnáziumban jó tornász voltam Gaál Tivadar tanár úr vezetésével - meséli. - Focizni szerettem a legjobban, de kis termetem miatt nem lehettem tagja a gimnázium labdarúgó csapatának. A Kinizsiben tartottam a dologtól, hiszen úgy gondoltam, még mindig apró termetű vagyok, de egy csapatkép láttán rájöttem, hogy 23 évesen már én is olyan magas voltam, mint társaim. No és akkor alakult ki a Kinizsi megyeszerte elismert hátvédhármasa, a Kádár-Nádai- Gujdár trió. Én voltam a gyors, Nádai Buksi a legképzettebb, Gujdár Laci a legkeményebb.

Hosszú idő után 1957-ben taxisofőrséget vállal, de mivel alig volt módja edzésre, mérkőzésre járni, a sport kedvéért abbahagyta a taxizást. - Aztán 1964-ben, 6-7 évre rá, amikorra búcsút mondott az aktív labdarúgásnak, a járási pártbizottság osztályvezetője, a Kinizsi volt játékosa, majd az egyesület nagy pártfogója szinte utasításba adta, hogy el kell vállalnom a Szentes Járási Tanács testnevelő és sportfelügyelőség vezetését. Így sportvezető lettem a városban. Pénz akkor sem volt semmire, így saját magunk kifestettük az irodát, padlóztunk, bútorokat szereztünk innen-onnan. Meg kellett ismernem tíz község labdarúgó egyesületét, az őket patronáló termelőszövetkezetek vezetőit, a községek tanácsi és pártvezetőit. Nekünk kellett lebonyolítani a járási labdarúgó bajnokságot - meséli, majd így folytatja:

- A városban a labdarúgáson kívül vízilabda, női, férfi kézilabda, birkózás, atlétika, természetjáró, sakk, úszás, tenisz sportosztályok is működtek, nem is akármilyen szinten! Minden osztályban remek vezetők és segítőik voltak, akikkel jó volt együtt dolgozni. Szerencsém volt, kiváló társakkal dolgozhattam, így boldogulni tudtam. A sportszeretet, a segítőtársak jó hozzáállása mellett szinte szenvedélyemmé vált a munka. A család is segített.

A sportfelügyelőség sok szervezésen ment át akkoriban, Kádár Józsefet kinevezték a városi tanács ifjúsági és sportosztályának vezetőjévé. Huszonöt évig végezte a munkát, '88-ban, 60 évesen nyugdíjba ment.

- Azóta eltelt 20 év, és érzem, eleget tevékenykedtem, és most már élvezem a családom szeretetét - mondja a Civil TV riporterének. - Két gyermekem, fiam, lányom, hat unokám, 3 dédunokám van, ők sokat jelentenek nekem. Úgy vagyok most ebben a pillanatban, hogy már annyi mindent elértem az életben, és ezt a nyolcvan évet édesíteni kell. Egészséges vagyok, nincs semmi bajom, ami nekem jól esik, azt megeszem, megiszom, abba a társaságba megyek, azokkal vagyok, akiket kedvelek. Azt kívánom, hogy ilyen életérzéssel élje meg mindenki a maga 80 évét. Az nagy baj, hogy sokan nem érik meg ezt a kort, vagy ha mégis, betegek. De kell, hogy tartása legyen az embernek, hogy ne hagyja el magát. Olyan nincs, hogy én most nem tudok mit tenni, csak csoszogok. Ilyen nincs. Igen is tenni kell valamit, el kell foglalnunk magunkat. Én is ezt teszem. Vásárolni járok, sütünk, főzünk, a Kossuth téri bandával együtt vagyunk, és ez rengeteget jelent nekem. De nekik is, túl azon, hogy néha vitatkozunk, de ez természetes dolog, amiatt nem sértődik meg senki, mindenki alig várja már, hogy ott legyen.

A kérdésre, hogy szerencsés volt-e ez a 80 év, amit leélt, így válaszol:

- Hát ha megértem, ilyen kedves családom maradt, és foglalkozásomat, mindazt, amit elvégeztem, szerettem, akkor azt mondhatom, hogy szerencsés vagyok. Nem csináltam olyan dolgot, amibe belebukhattam volna, ami miatt szégyellnem kellene magam. Úgy éltem le az életem, hogy az szerencsésnek mondható.

- Célom az életben? Hogy éljek, örüljek a családomnak, a barátaimnak. És nem akarok rosszat megélni az országban, próbáljuk egymást megérteni, magyar a magyart, és akkor azt mondom, semmi gondunk nem lesz. Törekedni kell arra, hogy legyen olyan egyezség az országban, hogy boldoguljunk. Legyen állása, munkahelye, legyen lehetősége tanulni az embereknek. A barátaimnak, ismerőseimnek is azt üzenem, hogy legyenek boldogok. Bízzanak abban, hogy sokáig élnek és jól.

Lovas József