2008. július 11.

Csónakház-felújítás

Lendületet kaphat a helyi kajak-kenu sport

Körbenőtte a gaz

Úgy tűnik, hogy feléled a tiszai ártérben lévő csónakház. Az épület hosszú évek óta kallódik és benőtte a gaz is. A változás oka a tulajdonosváltás, mely a szentesi kajak-kenu sportágra is hatással lesz a jövőben - tudtuk meg Valkai Zsolttól, a St. Jupát SE vezetőjétől.

Az 1960-as években indult be a kajak-kenu városunkban, a kezdetek Balogh Béla nevéhez, munkálkodásához köthetők. Ebben az időszakban virágzott a sportág, komoly eredmények voltak, válogatottakat adott a Szentesi Spartacus Sportegyesület az országnak és az eredmények kapcsán felmerült, hogy szükség lenne egy kiszolgáló létesítményre is. 1975-ben elkészült egy terv a csónakházról, később pedig fel is építették az épületet, melybe beköltöztek a sportolók. Később már nem születtek kiemelkedő eredmények a kajak-kenusoknál, a szakosztály kettészakadt, a hajóház életében pedig hanyatlás következett be. 1997-ben eladták az épületet, ami ezután tovább romlott és lassan ki is koptak belőle azok, akik ott kajakoztak.

Tereprendezés után

- Mi tulajdonképpen eljövetelünk óta szerettünk volna valahogy visszakerülni, azaz 20 éve. Az épület más okok miatt végrehajtás alá került, majd az idén tavaszszal a Pendola Kft. lett a tulajdonos. Azzal a szándékkal vásárolták meg a csónakházat, hogy abban továbbra is vízitelep működjön és helyet kapjon a kajak-kenu sportág, valamint turisztikai célokat szolgáljon. Véletlenül talált egymásra a St. Jupát SE és a Pendola Kft., ők szerettek volna vízi- és kerékpártúrát is szervezni a felújítás alatt álló Petőfi Szálló majdani vendégeinek, mi pedig szeretnénk, ha ez a létesítmény lenne a sportág telephelye. Az aktív sportból kiöregedettek pedig itt ismét tudnák tárolni hajóikat, holott erre évekig nem volt sehol sem lehetőségük. A közös elképzelések megvalósításában az egyesület a sportszakmai részt vállalta, tehát túrákat és kajak-kenu edzéseket vezetünk majd, illetve rendbe rakjuk az épületet a szeptemberi vagy októberi indulásig a kft.-vel közösen. Ők a szakipari munkákat, a burkolást, az ablakrácsozásokat, a nyílászáró cserét végzik el szakemberekkel, illetve a felújításhoz szükséges alapanyagokat is a cég adja. Mi pedig megcsinálunk minden olyan feladatot, amit a sok dolgos kéz meg tud tenni - tájékoztatta lapunkat az egyesület vezetője, aki szerint a közös munka csapatépítő tréningnek is számít és a tagok ezáltal egy kicsit jobban magukénak érzik majd az épületet.

A terület rendezése és a hajótartó állványok, korlátok és az ajtók festési munkái már elkezdődtek, kiszabadították a növényzetből a létesítményt, nemsokára pedig elvégzik a földmunkákat is gépekkel. A munkák végeztével pedig az egyesület kajak-kenu sportja és vízitúrája visszakerülne abba az épületbe ahonnan elindult. A St. Jupát SE-nek igaz, hogy ma is van egy telephelye, de a csónakház jobb lehetőségeket kínál majd a sportág számára, mert kulturáltabb öltözési lehetőségek, kiszolgáló helységek, és nagyobb alapterület várja itt a sportolni vágyókat. A létesítményben kétszer kétszáz négyzetméteren, nyári és téli hajótárolók, öltözők segítik a kajak-kenu élet újraindulását.

Cseh-Lakos