2008. július 11.

Vass Sándor nem fél a feladattól

Vass Sándor lesz Berki András vezetőedző utódja a Pendola-Szentes-Elektroglob férfi vízilabda csapatának kispadján. Vass tagja volt a '80-as évek szentesi sikercsapatának, ifjúsági játékosként bajnoki címet, a felnőtt csapat tagjaként Magyar Népköztársasági Kupát nyert a Szentessel, majd a Kupagyőztesek Európa Kupájában is sikeresen szerepelt. Szentesi játékosként 180 mérkőzésen 105 gólt szerzett.

1989-ben igazolt a Poseidon Köln csapatába, majd két évre rá a Düsseldorfhoz került, itt két német bajnoki ezüstérmet szerzett. 1996-ban - még aktív játékosként - kezdett foglalkozni az utánpótláscsapatok felkészítésével, majd 18 év után hazatért, és elfogadta Beleon Zsolt klubelnök felkérését, hogy töltse be a szentesi férfi csapat mellett a vezetőedzői posztot.

- Minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy a klub történetének egyik legnehezebb idénye előtt ül a kispadra?

- Nagyon nagy kihívás számomra ez a feladat, de igyekszem mindent megtenni ezért az egyesületért és a vízilabdáért. Motivált az is, hogy sokan féltek elvállalni ezt a munkát. Látom, milyen nehézségekkel küzd a klub, ismerem a lehetőségeinket, ennek ellenére bízom abban, hogy összefogással, egymás támogatásával bent lehet tartani az első osztályban a Szentest. Úgy gondolom, ha az első osztályú csapat megszűnne, vagy nem tudnánk indulni ebben az osztályban, akkor nagyon nehéz lenne újra felépíteni egy OB I-es klubot. Új csapatot kell építenünk, hiszen nagyon sokan távoztak a tavalyi gárdából, őket mindenképpen pótolni szeretnénk. Pénteken hat új játékos érkezik Szentesre a fővárosból, és más vidéki városokból. Fiatal vízilabdázók, akik ott állnak az OB I küszöbén, de nem férnek be egyesületük 14-es keretébe. Szeretnénk nekik bizonyítási és játéklehetőséget adni az első osztályban való szereplésre. Két hét van még az alapozás kezdetéig, addig szeretnénk új vízilabdázókat igazolni, bízom benne, hogy sikerül feltölteni a keretet.

- Munkája során kikéri-e Berki András segítségét?

- Nemcsak hogy kikérem, de kifejezett kérésem volt, hogy az ifjúsági csapat edzőjeként segítse a munkámat, hiszen számítok a tapasztalatára, a meglátásaira. Hogy a kispadon lesz-e más segítőm, az még nem dőlt el. Az biztos, hogy minden segítséget szívesen veszek majd, ami előrébb viheti a szentesi pólót.

- Milyen edzőnek tartja magát? Keménykezű vagy játékospárti?

- Csapatsportágról van szó, össze kell tartanunk, együtt kell megoldani a feladatokat, együtt kell örülni, és együtt kell túljutni a nehézségeken is. Azt mindenképpen elvárom a játékosaimtól, ahogy én segítem őket, úgy segítsenek ők is nekem.

- Mikor kezdődik az alapozás?

- Július 21-én lesznek a ráhangoló, átmozgató edzések, a játékosoknak is ismerkedniük kell egymással. Két héttel később, augusztus elején pedig megkezdjük az igazi alapozó foglalkozásokat. Nem várnak könnyű napok a fiúkra, mert minimum heti tíz edzést szeretnék tartani ebben az időszakban.

H. V.