2008. július 11.

Családbarát önkormányzat

Szentes elnyerte a Családbarát önkormányzat címet, az elismerést a Népesedés Világnapja alkalmából Szir-bik Imre polgármester vette át Veszprémben. Mint azt a nagycsaládosok helyi szervezetének elnökétől, Szabó Károlynétól megtudtuk, a 2006-ban alapított díjra 1 hónapja javasolták az önkormányzatot, és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének vezetősége döntött az odaítéléséről. Az erkölcsi elismerés súlyát az is növeli, hogy az idén összesen 3-4 önkormányzat kapta meg ezt a címet.

- A döntésben egy szempontrendszer alapján vizsgálták meg a város tevékenységét, melyben plusz, az alapellátásokon túli szolgáltatásokat értékelték. Szerintünk a szempontrendszer több pontja igaz a városra, ez alapján javasoltuk az önkormányzatot a díjra. A szempontok között volt, hogy jó minőségben és a családok számára jól elérhetően működjenek a településen a családokat érintő alapszolgáltatások (például bölcsőde, óvoda, iskolák, gyermekorvosi ellátás), hogy támogassák a családok lakáshoz jutását, könnyítsék meg a gyermekintézményekbe, iskolákba való járást, s legyen a településen akadálymentesítés a gyermeket nevelők számára is. Hangsúlyos volt a gyermekek és fiatalok biztonsága (közlekedés, közbiztonság, játszóterek stb.), valamint a tiszta és egészséges környezet - mondta el lapunknak Szabó Károlyné, a NOE helyi szervezetének vezetője.

Az elismerést kongresszus keretében adták át Veszprémben, melyen a résztvevők előadásokat is hallhattak A családok helyzete a mai világban és a magyar társadalomban, valamint a Mit köszönhet a családoknak a társadalom? címmel. Ezen kívül csoportos beszélgetésen vehettek részt, melynek témái aktuális kérdések voltak.