"Egy segítő eltávolítása a fogyatékkal élők mellől csak egy "apró" dolognak tűnik, de azoknak a gyerekeknek a mindent jelenti."
Kedves Deák Zsófi! Minden próbálkozás ellenére reményvesztetten el kell búcsúznom tőled. Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Sajnálom, hogy nem leszel a segítőm a továbbiakban!
Úgy érzem, hogy nyilvánosan kell köszönetet mondanunk Neked, hiszen biztos pont voltál egy tanéven keresztül nekem és tanítványaimnak. Azoknak a gyerekeknek, aki elesettebbek és sokkal jobban tudnak kötődni a velük foglalkozó emberekhez, mint ép társaik. Az értelmileg akadályozott kis csoportunkról van szó, és a gyerekek szüleiről, akik nagyon szerettek, akik tisztelték a munkádat, hozzáállásodat.
Sajnálom, hogy olyan emberek döntöttek feletted, akik valóban csak dönteni akartak és nem megismerni, nem belelátni abba, amivel foglalkoztál, ami a munkád volt.
Amikor az én nehéz osztályom mellett rád bíztak egy másik osztályt is, azt hittem, a jelenlegi vezetők rájöttek, képes vagy két ember helyett is dolgozni. Pedig nem egyszerű dolog két osztály gyógypedagógiai asszisztensi munkáját ellátni, (egyetlen fizetésért).
Sosem lázadtál. Akkor sem, mikor háromnapos osztálykirándulásra kísértél el engem Debrecenbe, a kis csipet-csapatommal, amiben a pihenőnapod is benne volt (péntek-szombat-vasárnap). Akkor sem lázadtál, mikor kihívások elé néztél, mert hiányzásom esetén kötelező munkaidőben egyedül voltál az osztállyal, helyettesítő tanár nélkül. Megoldottad a feladatot.
Mellettem voltál, a gyerekek mellett és olyan munkát végeztél, amit nem lehet tanulni, ez benned van, erre születtél.
Most valószínűleg nem érted a történteket, én sem értem. A helyedre más kerül, hiszen hamarosan pályázhatnak majd új gyógypedagógiai asszisztensek.
Még nem tudom, mi lesz velünk. Azzal, hogy el kellett menned, megszűnik egy biztos pont a tanítványaim életében.
Tudom, hogy kapunk másik asszisztenst, akit újra be lehet tanítani, aki egy év alatt talán megismeri a gyermekeink képességeit, és újra eltelik egy év azzal, hogy ismerkedünk. De újra kell kezdenem, kezdenünk mindent.
Köszönöm ezt a szép, családias és igyekvő évedet, Zsófi. Megálltad a helyed, nálunk mindenképpen, a csoportban. A gyerekeknek még nem tudom, hogyan fogom elmondani, mi történt veled. Váratlanul fogja érni őket. Váratlanul, mint Téged a döntés, hogy nem tartanak igényt a munkádra, és nem hosszabbítják meg a szerződésedet. Mondták ezt a felmondás előtt két nappal.
Bízom benne, hogy erős leszel, és ennek ellenére nem adod fel a pályát, a gyógypedagógiához való vonzódásodat.
Végig melletted voltam és biztosan állíthatom: ilyen rátermett és jó szakember mellett régen dolgoztam. Mindezt alátámasztották a gyógypedagógiai hallgatók, akiknek szintén nagy segítségére voltál.
Sajnálom azokat a szülőket, akik most teljesen értetlenül és reményvesztetten állnak az értelmetlen döntés előtt, hiszen ők, akiknek "fogyatékos gyermekük" van, nagyon is érzik majd a veszteséget. (Jómagam is érzem, hiszen Jákob nevű gyermekem Down szindrómás, és tudom milyen érzés volt új emberek közé íratni az iskolába.)
Köszönöm azoknak a kollégáknak, akik belelátva a munkádba próbáltak harcolni velem, Érted!
Tudod., hogy ne tudnád, hogy vannak nélkülözhetetlen pillanataid a mi gyerekeink életében: Hogy fogom elmondani Mazsikának, hogy nincs Zsófi néni, mikor az ebédlőben fel kell olvasnod neki az aznapi menüt? - mert azt csak tőled fogadta el. Gergőnek mit mondok, aki minden apró gyöngyöcskéjével szaladt az asztalodhoz és te tudtad, mert figyeltél rá, hogy ő már a hármas ritmikára képes?! Hogyan fog Robika bárkihez is odabújni, mikor kerek egy év kellett ahhoz, hogy év végére, ha fél fenékkel is, de az öledben találtad. Emlékszel, meg sem mertünk mozdulni, egymásra sem mertünk nézni, mert el sem hittük, hogy igaz.
Hogy fogja Dávid elmondani Neked, hogy szeret? Én még tőle ezt kimondva sosem hallottam. Most műtötték és fájós lábbal is be akart jönni, hozzám, és Hozzád Zsófi!
Ki fogja nekem fél perc alatt háromszor átöltöztetni az egyetlen lányunkat, Kittikét, hogy a színházban három különböző táncban részt vehessen? És Zsoltika, aki ebben az évben kinyílt, mert biztonságban érezte magát?
Ezeket nem tanítják a főiskolán.ezek olyan dolgok, amikért érdemes lenne küzdeni, hogy megtartsuk, akikben benne van.. Mi gyógypedagógusok az ilyen emberek mellett teljesedhetnénk ki és tehetnénk csodákat sérült emberekkel. Pont a gyógypedagógiai iskolákban, ahol tanítunk! Ez lenne fontos. Miért nem volt ezekre kíváncsi senki, azok közül, aki tapasztaltabb és szerencsésebb helyzetben is van, joga volt dönteni feletted?
Köszönöm a munkádat Zsófi, és további sikert kívánok!
Kisfalvi Angéla
gyógypedagógus, értelmileg akadályozott gyermekek osztályfőnöke és a szülők