2008. július 11.

Új ügyfélhívó

Megnőtt az útlevélkérelmek száma

Az okmányirodában az elmúlt hónapban ugrásszerűen megnőtt az útlevelet igénylők száma, májusban 180, júniusban már 277 útlevelet igényeltek a szentesiek. Változás az is, hogy az okmányiroda előterében új ügyfélhívó rendszer működik, illetve internetes jelentkezés alapján is lehet időpontot kérni ügyeink intézéséhez.

Az útlevelek megérkezéséről ritkán kapnak visszajelzést a polgármesteri hivatalban, de általában az igényléstől számított két héten belül megérkeznek. Az ügyfél döntheti el, hogy a lakására postázzák ki úti okmányát, vagy az okmányirodában veszi fel azt. Viszont csak az utóbbi módon kaphatja meg akkor, ha utazási szándékkal hagyja vissza útlevelét, mert akkor csak az okmányirodához érkezhet meg az új okmány, de ügyintézése időtartama alatt utazhat régi útlevelével. 2006. október 1-je óta chiprendszerrel látták el az új útleveleket. Akik a hivatalba kérik, azok útlevelének chiprendszerét minden esetben ellenőrzik, ezután adják át.

Berezvai Lajosné ügyintéző tájékoztatása szerint a sima eljárásban indított kérelmek átfutási ideje hivatalosan 30 nap, de ennél jóval hamarabb, körülbelül két hét alatt megérkeznek az okmányok. A soron kívüli eljárásban igényelt útlevelek kézhez vételéhez 5 munkanapra van szükség. Az ilyen útlevelek igénylése kétszeres illetéket von maga után: a 18 és 70 év közöttieknek 6 ezer forintba kerül a sima eljárásban, rendkívüliben 12 ezer forintba. A 18 éven aluliaknak 1500, soron kívüli eljárásban pedig 3 ezer forintba kerül az úti okmány beszerzése. Az ügyfél dönthet arról, hogy melyik eljárást választja. A soron kívüli ügyintézést már nem kell külön írásban indokolni Bartha Józsefnétől, az okmányiroda csoportvezetőjétől megtudtuk, hogy ma már interneten is lehet időpontot kérni az okmányirodába a különböző ügyek intézésére. Az ügyfélkapu kóddal a www.magyarország.hu internetes oldalt felkeresve, az okmányirodák, majd a bejelentkezés linkekre kattintva kiválaszthatjuk, hogy mikor szeretnénk útlevelünkkel kapcsolatban intézkedni. Az okmányiroda előterében lévő új ügyfélhívó rendszer segítségével is el lehet kezdeni az ügyintézést. Az eljárás menete: az ügytípusok közül a megfelelő felirat megérintésével választ az ügyfél, azonban ha nem talál számára megfelelő menüpontot, akkor célszerű az ahhoz leginkább hasonlót választani, mert így ügyintézőhöz kerül. Az ügyfél a várakozom menüpontra kattintva sorszámot kap adott napra, viszont ha nem akar várni, akkor az időpontot kérek feliratra klikkelve időpontot kérhet egy másik napra. A gép ilyenkor felajánlja az első szabad időpontot, amely a már foglalt időpontoktól függően tetszőlegesen változtatható. Az időpont kiválasztása az elfogadom gombbal történik, s a gép jegyet nyomtat.

Behívás az okmányirodába mindig sorszám alapján történik. A hívott sorszám és az ügyintézést végző munkaállomás száma a kijelzőkön is megjelenik. Abban az esetben, ha a hívott ügyfél nem veszi észre a hívást, akkor a következő ügyfelet kérik, de az előző sorszámot később ismét hívják. Az időpontra érkezők előnyt élveznek a várakozókkal szemben, de elhúzódó ügyintézés miatt a lefoglalt időponthoz képest előfordulhat néhány perces csúszás.

Fontos tudni azt is, hogy az ügyintézés során, például ha illeték befizetésére van szükség, akkor a házipénztárban vagy a postán történő befizetés idejére az ügy parkoltatásra kerül, s nem kell új sorszámot kérni. A tisztviselők számítógépe pedig jelzi, hogy mióta parkol az ügy és a befizetéshez szükséges idő leteltével újra hívják a sorszámot.

Cseh-Lakos