2008. június 20.

Kecskés Tamás magyar bajnok

Labdarúgás NB I.

Kecskés Tamás a legfrissebb magyar bajnok labdarúgásban

A korábbi utánpótlás-nevelés munkája beért. Hiszen most is bebizonyosodott, hogy a város labdarúgó utánpótlása olyan játékosokat nevelt ki, akik sikeresen helyt álltak a magyar NB I-es labdarúgó bajnokságban. Fényes bizonyítéka az említetteknek, hogy rövid időn belül - az MTK színeiben - Némethy László után, Kecskés Tamás a második olyan szentesi fiatalember, aki a kék-fehérek csapatában bajnoki aranyérmet szerzett az NB I-ben.

- Korábbi beszélgetésünkkor azt mondta, hogy tudatosan készül profi labdarúgónak. Kik voltak, akik segítettek megtenni az első lépést, az elődök által kitaposott úton - kérdeztük Kecskés Tamást.

- Sokat köszönhetek a családomnak, különösen édesapának, aki kiskorom óta minden mérkőzésen ott volt. Segített, amiben tudott, azon kívül a szentesi edzőimnek: Tóth Istvánnak, Szabó Lászlónak, Abonyi Jánosnak és Fekete Sándornak. Ők sokat tettek azért, hogy NB I-es játékos lehettem.

- Sikerült már feldolgozni, hogy szentesiként az első osztály bajnoki aranyérmese lett?

- Ez volt az első évem az NB I-ben, s bajnok lettem. Leírhatatlan érzés és nagyon boldog vagyok. Még nem tudtam feldolgozni. Egy magyar bajnoki aranyérem nem mindennap adatik meg az ember életében. Úgy érzem, hogy elértem a célomat, amire már kiskorom óta készültem és vágytam, hogy felnőtt első osztályú labdarúgó, s hogy bajnok legyek. Tudatosan készültem minden egyes napra, edzésre, mérkőzésre. A ráfordított munka meghozta gyümölcsét. Sokat kell még fejlődnöm, minden téren.

- Kevés ideig volt kezdő, sőt egy évig kölcsönben volt Siófokon. Ez nem szegte kedvét?

- Mikor az MTK-hoz kerültem, úgy gondoltam, hogy rövid időn belül a felnőtt csapat tagja leszek. Ez nem egészen úgy sikerült, mert egy évre kölcsön adtak Siófokra (MTK fiókcsapata). Ott is tettem a dolgom. Nem ment el egy percre sem a kedvem. Érdemes volt várni a sikerre. Egy éven belül bajnok lehettem a Siófokkal NB II-ben, majd az MTK színeiben.

- Minden labdarúgó álma a külföldi szerződés. Van ilyen terve?

- Én is szeretnék külföldön játszani, de egyelőre a magyar bajnokságban szeretnék bizonyítani.

- Szeretne a felnőtt válogatottban szerepelni?

- Minden focistának az az álma, hogy a címeres mezt magára húzhassa. Nekem még az MTK-nál kell bizonyítanom, több lehetőséget kapnom, s utána közelebb kerülhetek az "A" válogatotthoz.

- A pontvadászat vége után a bajnok csapat tagjaiért folynak a csaták. Számít arra, hogy más klub is megkeresi?

- Jól éreztem magam ebben az évben az MTK-nál. Nem is fordult meg a fejemben, hogy más csapathoz igazoljak. Ha több lehetőséget kapok, akkor biztos, hogy még sokáig az MTK színeiben játszom.

- Mit tanácsol egy kezdő fiatal labdarúgónak?

- Szeressék a focit. Minél többet járjanak edzésre és ha tehetik, a nap huszonnégy órájából húszat focizzanak. Ez a legfontosabb. Ha nem úgy sikerül a pályafutásuk, akkor se adják fel, mert alacsonyabb osztályból is fel lehet jutni.

Az édesapától, Kecskés Istvántól kérdeztem: - Mit szól ahhoz, hogy eljutott idáig a fia?

- Ha valaki tudja, hogy milyen tudatos munkát végzett és mennyi lemondással járt az utóbbi öt év, én tudom. Nagyon sokszor, mikor más diszkóba járt, akkor Tamás otthon pihent vagy edzésen volt az MTK-nál. Nagyon büszke vagyok rá! Szentesiekkel még nem történt ilyen, hogy rövid időn belül az NB I-ben ugyanazon csapatnál NB I-es bajnoki aranyérmet szerezzenek. Ez Némethy Lászlóval és a fiammal, Tamással megtörtént. Bízom abban, hogy a fiam még nagyon sikeres lesz a fociban. Megvan az esélye annak, hogy két szentesi egymás ellen játszhat az NB I-ben, hiszen Koncz Zsolt a Kecskeméttel lett első osztályú. Gratulálok neki!

Dunás Varga Zoltán