2008. június 20.

Nyilatkozat az uszodai úszásoktatásról

Tisztelt Szerkesztőség!

A munkatársukkal június 17-én folytatott telefonbeszélgetés során elhangzottakat fenntartva, az információkat kiegészítve az alábbi nyilatkozatot teszem.

A rekreációs, valamint az egyesületi igények biztosítása mellett az úszásoktatás feltételeinek megteremtése is kiemelt feladata az intézményünknek. Fontos azért, mert a létesítmény szolgáltatási profiljába jól illeszkedő tevékenységről van szó, és fontos azért, mert Szentes Város Önkormányzata célul tűzte ki, hogy Szentesen, a Nemzet Sportvárosában és annak vonzáskörzetében élő gyerekek megszerezzék az úszástudás képességét, amelyhez biztosítja a feltételeket.

A vakáció időszakában két megoldás közül választhatnak azok a szülők, akik úszni taníttatják gyermeküket. Beírathatják a Sportközpont által szervezett úszótáborba, ahol a táborvezető-oktató a Sportközpont alkalmazottja, és a tábort önköltséges alapon szervezi, vagy választhat egy olyan oktatót, aki nem az intézmény alkalmazottja, ebben az esetben vállalkozásként kerül megszervezésre az oktatás.

Külső vállalkozó esetében a vállalkozó feladata az úszásoktatás körülményeinek megteremtése, amelynek első lépése, hogy szerződést kell kötnie az üzemeltetővel. A vállalkozó dönt arról, hogy az uszodai belépő költségeit beépíti az oktatás költségeibe, vagy a szülőkre bízza ezt a feladatot. Ezek a feltételek vonatkoznak az egyéb sportágakban szerveződő sporttáborokra is, a tábor, vagy a foglalkozás szervezőjének feladata gondoskodni az uszoda igénybevételének költségeiről.

Szentes Város Önkormányzata Képviselő Testülete a díjszabások jóváhagyása során törekszik a látogatók igényeinek figyelembevételére, megítélésem szerint ezt jól tükrözi a jelenleg érvényes uszodai díjszabás.

Az úszásoktatásban érintett szülők igényeire tekintettel külön tétel szerepel a díjszabásunkban, ez a Kísérőjegy bérlet úszásoktatásra 30 alkalomra. Ez a bérlet - ahogyan a nevében is szerepel - azoknak a szülőknek az igényeit hivatott kiszolgálni, akik nem rendelkeznek uszodai bérlettel, de szeretnék gyermeküket felügyelni az uszodában. A bérlet ára 3800 Ft, ami 126,6 Ft alkalmanként, a bérlet a május 01-jétől - október 15-ig terjedő időszakban vásárolható. Az uszoda pénztárosainak feladata a teljes és részletes tájékoztatás, valamint a konkrét igények ismeretében javaslattétel a leginkább megfelelő bérlet, vagy belépő megvásárlására.

Bízom benne, hogy a most közzétett információk segítenek abban, hogy a "strandolás" továbbra is a bosszúságoktól mentes kikapcsolódás és pihenés helyszíne legyen minden látogató számára.

Tomcsányi Ferenc
igazgató