2008. június 20.

Plusz költség az uszodában

Új bérleteket, jegyeket kellene kitalálni

Vidovics Ferenc felvétele a tavalyi úszótáborban készült

Felháborodott anyuka kereste fel szerkesztőségünket azzal az észrevétellel, hogy számára érthetetlen miért kell 330 forintot fizetnie azért, hogy táborozó gyermekeiért bemenjen a ligeti strandfürdő területére. Mint elmondta, ahhoz hogy átöltöztesse gyermekét, és öszszepakolja cuccait mindöszsze 20 percet kellene eltöltenie az uszodában, ahol nem kíván fürdeni.

Az előbb említett összeg, azaz az úgynevezett sétálójegy csak június 19-ig, illetve augusztus 20-tól december 31-ig vehető igénybe. A két időpont között nem, így akkor csak felnőtt délutáni vagy kedvezményes napijegy váltható 600 forintért. Tehát ha utána számolunk, akkor egy két hetes, fürdőzéssel összekapcsolt táborozás 6 ezer forintos plusz költséget ró egy családra. Az anyuka azt is nehezményezte, hogy száz forintért lehet bemondatni a hangosbemondóba például azt, hogy gyermekeit a pénztárnál várja.

Ötletként egy másik szülő vetette fel, hogy lehetne olyan bérletet adni - az adott időszakra - amellyel a táborozók szülei leadott névlista alapján jogosultak lennének kevesebb összegért, mondjuk napi száz forintért bemenni gyermekeikért. Egy másik lehetőség lenne, ha az úszóoktatáshoz hasonlóan a táborozáshoz is kapcsolnának bérletet, s így például ezer forintért tízszer mehetne be hozzátartozójáért.

Még egy megfontolandó gondolat: fizessen a szülő akkor, ha az uszoda által meghatározott - körülbelül fél óra - idő alatt nem tudja kihozni gyermekét az uszodából. A pénztárnál név bemondása alapján ellenőrizhető lenne a ki- és bemenetel. Az anyuka még hozzáteszi: javasolja a képviselő-testületnek, hogy a leírt problémára megoldást kellene találni, még ha átmeneti időszakról is van szó.

A feltett kérdésekkel kapcsolatban megkerestük a sportközpont vezetőjét, Tomcsányi Ferencet.

- A strandfürdő díjszabását az önkormányzat képviselő-testülete hagyja jóvá, s ők jogosultak annak megváltoztatására. Úgy gondolom, hogy a város mindent megtesz azért, hogy színvonalas szolgáltatásokat vehessenek igénybe a fürdőzők és megfelelő árakért. Kijelenthető az is, hogy a környék fürdőhelyeihez képest sokkal mérsékeltebb árakkal dolgozik a ligeti uszoda. Az elmúlt évben azonban sok visszaélést tapasztaltunk. Volt arra példa, hogy öt hozzátartozó akarta megnézni egyszerre a gyermeket úszás közben, s ők is fürdöttek. Ez főleg nyáron fordult elő, ezért döntöttek úgy, hogy a szülőknek is fizetniük kell, ha belépnek a strand területére. Ahhoz például fejlesztés szükséges, hogy karszalagos rendszerrel külön beléphessenek az intézménybe a táborozó gyermekeikért érkező szülők - mondta el lapunknak az igazgató, aki arról is tájékoztatott, hogy véleménye szerint fontos a kommunikáció hangosbemondóval történő formájának a biztosítása. A hangosbemondóba pedig a vagyonvédelemmel és a balesetekkel kapcsolatos közérdekű információkat térítésmentesen mindig bemondják, és csak akkor kérnek pénzt a szolgáltatásért, ha öncélú. Tehát az valóban 100 forintba kerül, ha azt akarják közölni, hogy valakit a portánál várunk.

Cseh-Lakos

 

Az uszoda kabintulajdonosai között nemrég az váltott ki felháborodást, hogy a képviselő-testület rendelkezése szerint az egy évre bérelt kabinhoz járó éves bérlet csak 360 belépési alkalmat biztosít. Az érintettek ezért összefogtak, és kéréssel fordultak a képviselő-testülethez, hogy az éves uszodabérletek és kabinbérletek korlátozását szüntessék meg, mert sokan naponta több alkalommal mennek be a területre. Aláírásokat is kezdtek gyűjteni a módosítás érdekében, a 130 aláírást tartalmazó ívet június 12-én délután Maczelka László és Szabó Zsolt adta át Pásztor Antal és dr. Rébeli Szabó Tamás önkormányzati képviselőknek (képünkön). Fogalmazványukban a régi rendszer - alkalomkorlátozás nélküli - viszszaállítását kérik a kabinok bérlői.