2008. június 6.

Ősszel ismét gördülnek

A Jupátosok nyárion sem tétlenkednek

A hétvégén rendezték meg a Gördülő generációk, együtt a cél felé elnevezésű programsorozat utolsó tavaszi fordulóját. Ismét jól sikerült a rendezvény, népes csapat gyűlt össze a biciklis kirándulásra, az idő is kegyes volt a túrázókhoz, nem úgy mint az előző alkalommal. Valkai Zsolt szervező tapasztalata szerint jó hangulatban telt a kirándulás.

- Körülbelül ötvenen vettek részt a túrán, melynek keretében a Tiszai közúti hídon is áthaladtunk. Ettől tartottam egy kicsit, mert ez a legnehezebb része a forgalomszabályozásnak, de szerencsére voltak segítőink. Próbáltuk a boly elé kerülve leállítani a forgalmat, s el kell, hogy mondjam, a személygépkocsi vezetők is rendkívül toleránsak voltak. Nem volt sem kiabálás, sem kürtölgetés, abszolút kezelték a helyzetet annak ellenére, hogy az számukra pillanatnyi nehézséggel járt. Mi szervezők pedig próbáltuk összetartani, a csoportot, melyben rádiókat használtunk - mondta el lapunknak a St. Jupát SE vezetője.

A Gördülő generációk, együtt a cél felé programsorozat szeptemberben folytatódik. A három tavaszi állomást ősszel szintén három kerékpáros kirándulás követi az egyesület szervezésében. A tagok azonban addig sem tétlenkednek, kenuval Tokajtól Szentesig eveznek augusztusban. Ezen kívül sor kerül majd - szintén egyesületi tagok számára - egy három hetes franciaországi kerékpártúrára is. A résztvevőket autókkal viszik az indulás helyszínére, ahonnan terveik szerint átlósan haladnak majd át kerékpárral az országon, a normandiai partszakasztól egészen Monacoig. Összesen három hetet töltenek kint a nyolc fős csapat tagjai.

Cseh-Lakos