2008. június 6.

Ha ott lettem volna

Hol élek én tulajdonképpen? Milyen országban? A mai magyar sajtó már nem először adott nekem választ. Legutóbb például e szavakkal: olyan országban élek én, ahol "a mellébeszélés és a hazudozás hovatovább nemzeti tradició." Hovatovább? Hát ha visszagondolok hosszú múltamra, azt kell látnom, hogy alig volt alkalmam megtapasztalni, hogy az aktuális hatalom ne arra tanította volna az alattvalónak tartott népet, hogy hazudni nemcsak érdemes, hanem esetenként életmentő is.

"Hazudni muszáj!" De sok alkalmam volt ezt hallani! Néha-néha már úgy voltam vele, hogy "tényleg muszáj". Pedig jó Atyám szinte csak azért büntetett, ha hazugságon kapott. S ezt mint gyerek, tudtam is róla.

Végigéltem két és fél diktatúrát, 18 éve pedig szenvedek egy álszent demokráciától. Ezért vallom, hogy a hazugság leggyilkosabb fajtáját a hatalomra pályázók és a hatalom birtokosai tudják gyakorolni. Az általuk megvetett népnek csak az a dolga, hogy tudja, mikor kell cuppanós hazugságot csókolni a megfelelő kezekre. Bizony-bizony a hazugság, így vagy úgy a gyilkosság szolgálatában áll. A bibliai Káin mivel csalhatta ki öccsét, Ábelt a mezőre, ha nem hazugsággal? És az a két kaposvári diák igazmondással csábította pusztulásba a szerencsétlen harmadikat, hogy aztán ők maguk váljanak szerencsétlenséggé?

És mit gondolunk? Egy egész nép erkölcse ellen nem lehet gyilkosságot elkövetni azzal, hogy telehazudják a lelkét "vad kényszerképzetekkel"? József Attila szavai jutnak eszembe: "Bolondot játszottak velem s már halálom is hasztalan." Ha ezt az egész magyar nép panaszának szánta volna, akkor is igaza lett volna. Mert ha tovább tart a magyar nép "medvetáncoltatása" a hazugság láncaival, akkor még halálunknak sem lesz haszna, mert a világ észre sem fogja venni, hogy hiányzunk.

Nem tudom, hogy ama nagyatádi temetésen mit prédikált a fekete palástos kolléga a fehér koporsó felett. De ha én lettem volna az Ige megmondója így szóltam volna: "Magyarok! Ha sírtok, jól teszitek. De ne minden könnyet sírjatok ki szemetekből e Szabó Józsefért. Mert sírni kell hazánk lelke miatt is, melyet a mai Káinok lelke taszított bele a hazugság mocsarába." S ezek a Káinok nem ketten vannak, és már nem gimnazisták.

Pedig nem biztos, hogy e nép ezt egészen megérdemli, mert hátha igaza volna akkor is, ha azt mondaná magáról: "...nem vétettem többet, mint vétettek nekem." (József A.)

Vági László