2008. június 6.

Életalapozó időszak

Elismerték a pedagógusok munkáját

Évtizedek óta június első vasárnapján ünneplik országszerte a tanárokat, tanítókat és óvónőket. Városunkban ehhez kapcsolódva május 31-én tartották a pedagógus-napi ünnepséget a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban, s köszöntötték a tanárokat, tanítókat, óvónőket és óvodapedagógusokat, valamint a város oktatási életében közreműködő dolgozókat.

Az ünnepségen a már hagyományos díjátadások előtt Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő szólt a meghívottakhoz, munkájukat méltatva. Beszédében elmondta: A tanév vége felé az ember egy kicsit diákká válik, s úgy érzi magát, mint az a gyerek, akit annak idején kiszólítottak a tábla elé felelni, és számot kellett adnia felkészültségéről. A tanév végén mindenki számadásra kényszerül, visszatekint a mögötte álló időszakra, s lelkiismeretében elszámol arról, hogy mindent megtett-e. A pedagógus egy olyan személyiség, akit ugyan mérnek diákjai sikerei, de hogy valójában eredményes volt-e a munka, azt sokszor csak az adott diák és tanár tudja mérlegelni. Mert nemcsak a tanulmányi versenyek eredményei a fontosak, sokszor csak a tanár és a diák tudja csak, hogy mekkora teljesítményt igényel az mindkét fél részéről, hogy valaki eljusson eggyel magasabb tanulmányi fokra. Lehet, hogy a tanulmányi versenyek, a megmérettetések eredménye szépen csillog. A szürke hétköznapok és azok az emberpróbáló pillanatok, amikor egy-egy magatartási nehézséget le lehet küzdeni, amikor az elsajátításban egy lépéssel előrébb lehet jutni, amikor meg lehet alapozni úgy egy helyzetet, hogy a diák arra építhet egész életben, s meg tudja állni helyét, az nem mérhető. Azt pedig, hogy ezt megtették-e, azt csak az tudja, aki ott volt, aki nap mint nap elvégezte a munkát.

A pedagógus-napi ünnepségen a polgármester így folytatta: - Sok pedagógus úgy megy be az intézménybe, hogy otthona ajtajának becsukásával gondjait is bezárja, s mikor belép a tanterem ajtaján, akkor már csak tudásának átadása lebeg szeme előtt - hangsúlyozta, majd köszönetet mondott a szülők nevében, akik életük legféltettebb kincsét bízzák a pedagógusokra. Tudom, hogy sohasem lehet elég az, amivel az oktatást támogatni lehet és kell, de azt is tudom, hogy nem szabad azzal áltatni a társadalom lelkiismeretét, hogy ez egy hivatás, mely mindig is megmarad.

Idén vasdiplomával tüntették ki Csordás Károlyné sz. Halmai Irént, gyémánt diplomát adtak át dr. Balogh Jánosné sz. Makó Teréziának, Pölös Istvánné sz. Sipos Rózsa Mártának, Tomka Istvánné sz. Jenei Erzsébetnek és Bánfalvi Miklósné sz. Jenei Máriának. Arany diplomát vehetett át Pusztai Jánosné sz. Gáspár Zsuzsanna, Kerekes Istvánné sz. Dömsödi Valéria, Nagy Jánosné sz. Szabó Anna, Papdi Antal, Haskó Mihályné, Horváth László, Kis Pál Mártonné sz. Mikecz Erzsébet, Nagy Józsefné sz. Bottka Ilona, Matkócsik Pál Ferencné sz. Borka Gizella, Turai Józsefné sz. Paragi Mária, Szalva József, Marsi Imréné sz. Kaszab Ilona, Haskó Mihályné, dr. Balogh Ferencné, Szemerédi András.

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott: Mészáros Lászlóné a Kertvárosi Óvoda Dr. Mátéffy F. u.-i Tagóvodájának óvodapedagógusa, Takács Lászlóné a Központi Óvoda Farkas A. U-i Tagóvodájának óvodapedagógusa, Csorba Lászlóné tanítónő (Deák F. Ált. Isk.), Nehéz Istvánné tanítónő (Petőfi S. Ált. Isk.), Vas Andrásné tanítónő (Petőfi S. Ált. Isk.), Szűcsné Péli Katalin tanárnő (Koszta J. Ált. Isk.), Sipos Imréné tanítónő (Koszta J. Ált. Isk.), Hankó Györgyné táncpedagógus (Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola), Pólya István nevelőtanár (Terney Béla Kollégium), Kovalcsik Magdolna tanítónő (Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk. és Óvoda), Fazekas Ferencné gyógypedagógus (Rigó Alajos Óvoda, Ált. I., Szi., Diákotthon és Gyermekotth.), Szűcs Lajosné logopédus (Rigó Alajos Óvoda, Ált. I., Szi., Diákotthon és Gyermekotth.), Makai Lajosné tanárnő (Boros S. Szakközépisk, Szakiskola), Kozák Ferencné tanárnő (Zsoldos F. Középisk. és Szi.), Csorba László tanár (Zsoldos F. Középi. és Szi), dr. Pigler László tanár (Zsoldos F. Középi. és Szi.), Hering Ferenc tanító (Polgármesteri Hivatal Művelődési Iroda).

Kimagasló pedagógia munkája elismeréseként Kocsisné Szabó Katalin a Kertvárosi Óvoda Dr. Mátéffy F. Utcai Óvodájának tagóvodavezetője tanácsosi címet kapott.

Városi elismerést vehettek át: Giricz Márta gyermek- és ifjúságvédelmi felelős (Deák F. Ált. Isk.), Békefyné Kása Erzsébet tanárnő (Klauzál G. Ált. Isk.), Csenkiné Miczki Ildikó tanítónő (Koszta J. Ált. Isk.), Józsa Józsefné tanítónő (Petőfi S. Ált. Isk.), Nyári Józsefné igazgató (Terney Béla Kollégium), Czuczi Zsuzsanna óvodai fejlesztőpedagógus (Egységes Pedagógiai Szakszolgálat), Horvát József tanár (Kiss B. Ref. Ált. Isk.), Ráfiné Gáspár Annamária tanárnő (Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk. és Óvoda), Berezvai Erzsébet gyógypedagógus (Rigó Alajos Óvoda, Ált. I., Szi., Diákotthon és Gyermekotth.), Kastnerné Józsa Erzsébet tanárnő (Horváth Mihály Gimnázium és Szakképző Iskola), Dudás-Szabóné Deák Judit tanárnő (Boros Sámuel Szakközépisk., Szakisk.), Szép Ilona igazgatóhelyettes (Zsoldos F. Középisk. és Szakisk.), Berényi Katalin tanárnő (Pollák A. Műszaki Szakközépisk., Szakisk).

Közszolgálati munka elismerést adtak át Sarusi Kiss Illésné dajkának (Központi Óvoda Kossuth U-i Tagóvoda) és Pengő Józsefné konyhai dolgozónak (Kiss Bálint Ref. Általános Iskola).

Cseh-Lakos