2008. május 16.

Pünkösdi futballtorna Sankt Augustinban

Hátsó sor, balról jobbra: Nagy András edző, Németh Arnold, Kánvási Bence, Debreczeni K. Ferenc, Merza Ádám, Kajla Ferenc, Lekrinszki Ariel, Polyák Csaba, Bordács László, Paczuk Zoltán. Guggolnak: Bögöthy Gábor, Helgert András, Szél Bence, Szabó Dániel, ifj. Nagy András, Sebők Zoltán, Lakatos Zoltán

Távolabbi német testvérvárosunk Sankt Augustin egyik városrészében Hange-larban a idén már negyvenhétszer rendezték meg a pünkösdi ifjúsági labdarúgótornát. Városunk 1994 óta rendszeresen kap meghívást az eseményre és fiatal futballistáink szívesen utaznak erre a nemzetközi megmérettetésre, hiszen egyéb alkalmuk ezen kívül nemigen akad ilyen nívós csapatokkal találkozni.

A vendéglátók a fiúkat tornateremben helyezték el míg a velük utazó női futballcsapatot és a kísérőket családoknál szállásolták el. Első mérkőzésünkön az Sf-RW-Beuel csapatát 6-0-ra győztük le, igaz az ellenfél nem teljes létszámban jelent meg. Mivel ez a csapat másnap el sem jött, így sajnálatunkra ezt az eredményt törölték. Délután a torna egyik esélyesétől a Troisdorftól 3-0-ra kikaptunk. Másnap délelőtt a Hangelar II. győztük le 1-0-ra Bordács Laci góljával, így a 3. helyért játszhattunk délután. Ezen a mérkőzésen a Hangelar I. 3-1-re győzött le bennünket, így 4. lettünk. Játéktudásban és küzdeni tudásban minden csapattal felvettük a versenyt, a helyezés reális. A tornát az FC Hennef nyerte meg a Troisdorf előtt.

Szépségtapaszként női mérkőzésen a lányok 11-0-ra győzték le a Menden csapatát nagy közönségsikert aratva. Kedden az egész társaság Brühlbe utazott, ahol a Phan-tasialandban sehol máshoz nem szerezhető élményben volt részünk.

Boros István