Bontják a Petőfi Szállodát. Az átalakítás, felújítás óriási munkát ad a vállalkozónak, aki a szentesiek szerint nagy fába vágta a fejszéjét. Már maga a tervezett ötcsillagos építmény miatt is. Az elképzelések valóban fantasztikusak, a megálmodott szálloda már előre a csodálat képeit vetíti elénk. Amire sokan felkapják a fejüket. Vannak, akik örömmel fogadják, hogy végre megmozdult valami a városközpontot csúfító épületkomplexum körül, mások várakozó álláspontra helyezkedve lesik a dolgokat (munkálatokat), mondván, előbb lássanak is belőlük valamit. És vannak, akik kétkedve figyelik a terveket, nekik valóban csak álom az egész, és egy "kell ez nekünk?" felvetéssel lemondóan legyintenek az építkezésre.
De értjük-e mindazt, amit az alkotók a tervezőasztalon elébünk terítenek?
Ott van például a színházterem. Oltyán Lajos, aki 1969-ben kultúrház-igazgatóként üzemelte be a nagyon várt színháztermet, azt mondja, most rosszul éli meg annak elbontását. Persze, rossz kedvébe a szép emlékek is belejátszanak. Sorolja őket. Senki nem tudja már, meséli, hogy a színházterembe egy olyan világítást szereltek be akkor, amely a Converta nevű cég referenciamunkája volt egyben. Akkoriban sorra ide jártak az újonnan készülő termek építtetői, hogy megtekintsék.
Aztán az akusztika. Olyan akusztikája van a színház-teremnek, hogy oda nem kellene hangosítás, vélekedik Oltyán Lajos. Példát is mond: '69-ben Berek Kati körbetapsolta a színpadot, aztán azt mondta, neki nem kell a hangosítás. Eltolta magától a mikrofont, úgy tartotta meg előadását. Nagy sikere volt.
- A legszebb emlékek a színészekhez fűződnek. Sok neves művész megfordult a színpadon. Szerettek Szentesre járni. És tudom, a színházterem legjobb helye az erkély közép 3. sora. Volt időm kipuhatolni. Nagyon sajnálom, hogy így ér véget. Megtartják az utolsó előadást is, és. Nincs tovább. Nekem hiányozni fog, nagyon - mondja.
A jövő? Oltyán Lajos a jövővel kapcsolatban is szkeptikus. - Nem tudom, hogyan lesz majd - vélekedik. - A tervek mindig szépek szoktak lenni, a kivitelezésnél történik meg olykor a baj. Mint hallom, csodálatos színházat álmodtak a helyére. Olyat, amit a fővárosi nép is megirigyelhet majd. Örülök ennek, csakhogy a közönséget félem. A vízvezeték-szerelőt, a postást, a szalagnál dolgozó munkásembert, aki nem tudja majd megfizetni, ahogyan azt elvárják tőle. Az ötcsillagos szállodához illő színházjegyet, az előadás utáni vacsorát, az esetleges kaszinózást. Meg mindent. A nyugdíjas biztosan lemarad majd eme földi jókról.
Nagy kár értük, mondja.
(lovas)