2008. május 16.

Még néhány hét

Befejezés előtt a templom felújítása

Hamarosan véget érnek a Református Nagytemplom felújítási munkálatai, a kivitelező május végére ígéri, hogy befejeződik a rekonstrukció. Már üzembe helyezték az óraszerkezetet is. A Szentesi Református Idősek Otthonában pedig gyarapodott a lakók létszáma, bár a beköltözéshez szükséges engedélyezési folyamatok általában 1,5-2 hónapot vesznek igénybe.

Jelenleg a templomban a belső munkák az intenzívek, a padtömbök már a helyükre kerültek, s gyakorlatilag elkészült a belső burkolás is. A szószék elemeit is visszateszik a napokban, az Úrasztala és a korlát, illetve az alattuk lévő dobogó azonban még nem érkezett meg. A kisgyermekes tartózkodó elválasztó üvegfalának a fa szerkezete sincs még itt. Belül még szükség van a meszelés javítására, a második emeleti karzaton van egy nagy beázási folt. Annak vakolása elkészült, ki kell száradnia, majd ezt a részt is meszelik. Most szerelik a pad fűtését és hátra van még a két karzat alatti feljáró mosdójának padló- és falburkolása, de várhatóan ez is kész lesz a jövő hét végére.

- A tervek szerint június 7-én tartanánk az első alkalmat Isten házában, amely egy esküvő lenne. Ha azelőtt át tudjuk venni műszakilag az épületet, akkor ott tartjuk a szertartást, illetve június 8-án a vasárnapi istentiszteletet. Az már biztos, hogy a Kiss Bálint Református Általános Iskola végzőseinek június 14-i ballagása, illetve 15-én a konfirmáció is a templomban lesz. Idén a konfirmációi fogadalomtétel és az első úrvacsora nem pünkösdkor volt, akkor csak a vizsgára került sor. Mivel most 30 gyermek konfirmál gyülekezetünkben, úgy gondoltuk, hogy az ünnepi istentisztelettel megvárjuk az épület rekonstrukciójának befejezését. Várhatóan július közepére pedig elkészül az orgona is - tájékoztatta lapunkat Kovách Péter.

A külső munkák közül még hátra van a szivárgó kiépítése az északi oldalon, a törmelék elszállítása után megkezdődik a parkosítás. Május végére a kivitelező ígérete szerint az automata öntözőrendszert beszerelik, a téglajárdát megcsinálják, s a díszkivilágítást is felszerelik.

- Változás azonban, hogy eddig Vidovics Ferenc órásmester tartotta karban a toronyórát, a kivitelező azonban ezzel egy másik céget bízott meg. A mechanikus toronyóra-szerkezet helyett ma már egy elektronikus szerkezet irányítja az órákat. A régit lehozzuk és kiállítjuk. Most sűrűbben ütnek a harangok, mert visszaállították a korábbi állapotokat, hiszen a harangoknál lévő kalapácsok nyomaiból lehetett látni, hogy valamikor negyedóránként ütött az óra - mondta el lapunk érdeklődésére a református lelkipásztor.

- Az idősek otthonánál van változás? - kérdeztem a lelkészt.

- A Szentesi Református Idősek Otthonába folyamatosan érkeznek a jelentkezők, de csak az érdeklődők egy részéből lehet lakó. Van akiből azért nem, mert meggondolja magát és máshova akar költözni, másoknak a kérelmét utasítják el. Volt olyan érdeklődő, akinek az Országos Szakértői Intézet megyei kirendeltsége mondta azt szakvéleményében, hogy nem rászoruló még arra, hogy napi négy órában gondozást igényeljen. Így őt nem tudtuk felvenni a lakók közé. Két ember a következő napokban költözik be az intézménybe, esetükben már lezajlott mindenfajta engedélyezés, amely legalább 1,5-2 hónapot vesz igénybe. Ezen kívül folyamatban van két másik eljárás is, melyek a napokban kezdődtek meg. Ha az új lakókat is beleszámoljuk, akkor már huszonnégyen lesznek az otthonban a jövő héten - mondta el Kovách Péter, aki arról is beszélt, hogy túlnyomó részben szentesiek jelentkeztek, de távolabbról is érkeztek, például Mórahalomról, Szegedről. Érdeklődtek Nagytőkéről, Szigetszentmiklósról és Pécsről is. Körülbelül négy héttel ezelőtt pedig az ország összes jelentősebb szociális központjához eljuttatták az intézmény prospektusát, illetve kitették több orvosi rendelőbe is.

Cs. I.