2008. május 9.

Molesztálásból rongálás

Ismeretlen személy törte be a központi ABC kirakatát május 2-ára virradóra. Azt, hogy tulajdonképpen mit is vitt el a helyszínről az elkövető, azt jelenleg is vizsgálják a rendőrök.

Másfélmillió forinttal távozott egy helyi lakásból az elmúlt hét végén egy eddig ismeretlen tolvaj. A tettes a bezárt lakásba a délutáni órákban hatolt be. Érdekesség, hogy amikor a tulajdonos elment otthonról, még be volt zárva az ajtó, és amikor hazaérkezett, akkor is. A pénz viszont már nem volt a helyén.

Megrongáltak egy Citroent a Kertvárosban. A gépjárműnek a karosszériáját tették tönkre az elkövetők, mintegy százezer forintos kárt okozva a tulajdonosnak.

Üstöt, üstházat, szenes-kályhát, és egy tekercs fóliát is elvittek a tolvajok egy dónáti tanyából. A kár itt is megközelítőleg százezer forint.

Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy szentesi férfi ellen, aki úgy megütötte élettársát, hogy annak nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést okozott.

Több ügy miatt is szabálysértési eljárás indult egy fábiánsebestyéni férfi ellen. A férfi olyan autót vezetett - ittasan -, amelyre egy másik személygépkocsi rendszáma volt feltéve. Ráadásul sem a jármű, sem a sofőr okiratai nem voltak rendben - derült ki az igazoltatás során.

Két szentesi férfi a Tesco-ból próbált eltulajdonítani három polaroid szemüveget, ám az áruház biztonsági személyzete megakadályozta a lopást.

Kocsmában rongált egy férfi a Berekháton. A vendég a pultosnőt molesztálta, de miután rendre utasították, elindult haza. Ám mielőtt kilépett volna a sörözőből - az eddig rendelkezésre álló adatok alapján - berúgta az egyik ablakot. Garázdaság miatt indult eljárás a gyanúsított ellen.

H. V.