Legyen ünnepe a versnek

Bácskai János nyerte a határokon átívelő szavaló versenyt

Bácskai János

Immár negyedik alkalommal rendezték meg a Versünnep Alapítvány által meghirdetett profi vers- és prózamondó versenyt, melynek döntője Révkomá-romban volt, április 11-én. A Duna televízió közvetítésében bárki nyomon követhette az eseményeket, meghallgatta az előadott verseket és prózákat, melyeket idén a nyugatosok művei közül választhattak ki a versenyzők, emlékezve az irányzat elindulásának 100. évfordulójára. A verseny győztese, Bácskai János színmuvész - a versenykiíráshoz híven - Ady Endrétől mondott egy verset, s egy prózát, versfordításként pedig Paul Verlaine Őszi sanzonjára esett a választása, Tóth Árpád fordításában.

Kérdésünkre, miszerint miért pont ezek a művek kerültek figyelme középpontjába, Bácskai János elmondta: - A tűz márciusa című verset egyrészt kevesen merték elmondani, mióta Latinovits Zoltán olyan nagyon magasra tette a mércét. Másrészt pedig nem tudom, hogy van-e a világirodalomban még egy ilyen nehezen mondható vers. Én tíz évet készültem rá, s idén március 15-én mertem először kiállni vele ünnepségeken, mely egyben a verseny főpróbája is volt számomra. A prózát magam válogattam össze Ady néhány művéből, esszéiből, önéletrajzaiból, újságcikkekből, vezércikkekből, kritikákból, és a Félelem és halhatatlanság címet adtam neki. Az egész egy beteg ember erős öniróniával megírt vallomása. Arról szól, hogy a leggyávább ember a legemberebb ember, és arról, hogy még mit tervez a szerző hátralévő éveiben. A harmadik mű pedig Paul Verlaine versének sajátosan értelmezett fordítása, melyet kicsit meg is zenésítettem. Csak acapella, hangszer nélkül, ahogyan annak idején állítólag Verlaine ezeket a ritmikus verseit dallamra írta - beszélt választásáról a színművész, aki azt is elmondta, hogy Ady Endre és József Attila volt számára az a két magyar költő, akik az életkori váltásokkor mindig elkísérték. Hol Ady, hol József Attila szavaló és olvasó korszakait élte, míg felnőtt fejjel aztán véglegesen megállapodott Ady Endrénél, akit nemcsak a legnagyobb magyar költőnek, hanem az egyik legnagyobb magyar embernek is tart.

A vers- és prózamondó verseny ötlete egyébként Kol-ti Helga művésznőtől származik, aki a már lassan 20 éve megszűnő előadóművész fesztiválok helyett szeretette volna, hogy legyen egy ünnepe a versnek. A verseny döntőjét elődöntők előzték meg, a középdöntőt Balatonfüreden tartották, míg a döntőre idén Révko-máromban került sor, ahol az indulókat olyan neves művészek hallgatták meg, mint Szinetár Miklós, Kolti Helga és Kubik Anna színművész.

A versenyen kívül arról is faggattuk Bácskai Jánost, hogy jelenleg hol játszik és kivel dolgozik. Elmondta: Rendszeresen fellép a Körúti és a Budaörsi színházban is, de nem szeretne többé önköteles szerződést aláírni. Sokszor keresik meg különböző felkérésekkel, általában napi 10-12 órát dolgozik, a hétvégéje is ritkán szabad. Legutolsó premierje Lázár Ervin Hétfejű tündérével volt, amiben pontosan 30 évvel ezelőtt is szerepelt egy veszprémi ősbemutatón. Akkor a fiatal Mikkamakkát játszotta, most pedig azt a figurát formálja meg, akivel a gyermekeket ijesztgetik. Ezen kívül játszik például Bánsági Ildikóval, Trokán Péterrel, Kol-tay Róberttel és Kertész Péterrel, de fellép Balázs Péterrel, Makrai Pállal, Beleznay Endrével és Magyar Attilával is. Emellett szinkronszínészként is dolgozik, hallhatjuk rajzfilmekben, például a Gógyi bácsi, vagy Gógyi felügyelő magyar hangjaként, a Perry Mason védőügyvéd sorozatban a főszerephez kölcsönözte hangját. Szélsőséges a repertoár, két dologhoz azonban ragaszkodik. Az egyik, hogy nem szeretne olyan rajzfilmek elkészítésében részt venni, melyeket nem engedne megnézni a fiainak. Például a dömpingszerűen beáramló japán rajzfilmekben. A másik pedig, hogy amíg nem lesz kötelező, addig reklámokat nem vállal.

- A színház számomra a szerelem, a szinkron pedig a megélhetés. Olyan, mint egy beugrás egy színpadi szerepbe. Kezünkbe kapjuk a szövegkönyvet, a fülünkben halljuk a színész eredeti hangját, egy viszonylagosan optimálisan megírt szöveget olvasunk fel. Előttünk egy monitor, s indul a jelenet. Emlékszem mikor a szinkronszínészetet kezdtem egy filmet körülbelül két hét alatt szinkronizáltunk magyarra. Előtte volt vetítés, elmagyarázták a szerepet és megkaptuk a forgatókönyvet. Ma egy filmre 6-8 óra van, senki sem mondja el, hogy miről szól a film, ugrálunk a jelenetek között. Zenei nyelven blattolunk - vallott munkájáról a színművész.

- Egyáltalán van ideje hazajönni Szentesre? - faggattam.

- A gyerekek is követelik, hogy hazalátogassunk. Nagyon szeretik a nagyszülőket, és imádnak a városban lenni. Legutóbb húsvétkor voltuk, s nyáron is legalább egy hetet lent kell tölteni a nagyszülők, a Tisza, a strand és a focipályák miatt. Sokszor leviszem a gyerekeket kocsival, s két nap múlva értük megyek. Az is előfordul, hogy vonattal mennek, akkor apukám várja őket a vasútállomáson - fejezte be Bácskai János.

Cseh-Lakos