Itt a május és hozta a pünkösdöt. Annak a napnak emlékét, mikor Péter apostol úgy meg tudta szomorítani az akkori zsidóság szívét, hogy belőle született a kereszténység. Tudjuk-e majd ünnepelni a mai pünkösdöt? Félve kérdezem. Pedig rátaláltam egy olyan próféciára, melytől nagyon meg kellene rendülnie azok lelkiismeretének, akik - teszem azt - értelmiségnek tartják magukat. Adytól valók e megrázkódtató szavak: "Olyan száraz a szívünk is,/ hogy a lucskos förtelmeknek/ Miként egy szomjas szivacs,/ Álmosan és szomjasan/ Telhetetlen hull elébük./ És az eszünk nagyon száraz/ Kire olyan büszkék voltunk,/ Ide-oda nézeget/ S mint sok kölykű hős halott,/ Olyan árván hagy bennünket." És ha ez igaz volt 1923-ban, akkor talán most nem az? 2008 magyar társadalma nem olyan szivacs, melyen át ki-be jár minden förtelmes hazugság? És nem vagyunk-e saját eszünknek elhagyott árvái?
És mindezek tetejében lehet-e reményünk arra, hogy tényleg el tudna bennünk szomorodni a lélek? Számíthatunk-e egy igazi pünkösdi viharra, mely bele mennydörögné lelkünkbe a kérdést: miért öljük saját magunkat?
Tudjuk, hogy az öngyilkosságnak sok fajtája lehet. Ránk nézve az az öngyilkosság a legveszedelmesebb, melynek e nevet tudnám adni: értelmi képességünk tudatos alulfoglalkoztatása. Ha egy tehetséges nép legtanultabb rétegei csak arra hajlandók felhasználni értelmi képességeiket, hogy megideologizálják elvakult előítéleteiket, akkor ez már tényleg a vég kezdete! És ha a vég elkezdődött, akkor lehet-e rajtunk segíteni?
Pedig milyen egyszerűen és gyorsan - hogy úgy mondjam: pünkösdi gyorsasággal - lehetne rátalálnunk a hatásosan mentő gyógyszerre! S mi légyen ez a gyógyszer? Csak ennyi: elhatározni, hogy a rendelkezésre álló minden erkölcsi és tudományos mérlegen becsületes elszántsággal keresni: kik lehetnének a mai magyarok remélt pünkösdjének péterei és apostol társai?
Vagyis ne hazudjunk magunknak! S ne mondjuk, hogy már arra sincs képességünk, hogy felfedezzük azokat a magyarokat, akikre érdemes odafigyelni, mert tarsolyukban hordják egy radikális megtérés igazságait. Ám ha tényleg képtelenek vagyunk a tisztességes keresésre, akkor már keresés nélkül is megtaláltuk magunknak "sírt, hol nemzet süllyed el." Nehogy beleessünk! Miközben az is lehetséges, hogy mindnyájan rá tudnánk parancsolni magunkra mondván és kiáltván: "Térj eszedhez, ó magyar!" Ha meg még keresztény is vagy, akkor keresztelkedjél meg újra a saját bűnbánatod könnyeiben! Hogy képes legyél belátni: aki csak bűnös, az csak gyenge, de aki felmond az eszének az gonosz is. Azt is mondhatnám: kellene egy olyan Péter, aki forradalmasítja az eszünket. Nehogy érzelmeink és a gépek mondják ki felettünk az utolsó szót!
Az ismert pünkösdi ének ezt dalolja: "Piros pünkösd napján mindenek újulnak." De jó lenne, ha 2008 pünkösdjén az elmék is virágba borulnának! Főleg az értelmiségiek elméje. Nem Nobel-díjra! Csak arra, hogy az igen igen, a nem pedig nem.
Vági László