2008. április 4.

Becsapták az idős asszonyt

Négy férfi ellen indított büntetőeljárást a szentesi rendőrkapitányság lopás vétsége miatt néhány nappal ezelőtt. A gyanúsítottak Szegvár külterületén, tanyákból, különféle fémtömegcikkeket és háztartási eszközöket tulajdonítottak el. A körzeti megbízott rendőr azonban tetten érte őket, és így lebuktak a tolvajok. A bíróság úgynevezett gyorsított eljárás keretében hoz majd ítéletet az ügyben.

Ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás, aki a Berekben egy hobbikert területére ment be, és onnan mintegy másfélmillió forint értékben vitt el pasztőrlemezeket és különféle gépeket.

Újabb lezárt kerékpárt loptak el a belvárosból ezúttal a Kossuth utcáról. Érdemes odafigyelni a kerékpárzárak minőségére, mert a gyengébb minőségűeket szinte egy pillanat alatt "szétkapják" a tolvajok. Az sem mindegy, hogy a jármű hozzá van-e lakatolva valamihez, mert ez is megnehezítheti a tolvajok dolgát.

Ismeretlen tettes ellen indult nyomozás a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt, aki Szentes területén a nyílt vasúti pálya mellett található automata fénysorompó kontrollámpáit rongálta meg. Ennek a berendezésnek a segítségével látja a mozdonyvezető, hogy az adott fénysorompónál, a vasúti átjáróban működnek-e a jelzőlámpák.

Lopás miatt indult eljárás ismeretlen elkövető ellen, aki egy idős hölgynek magát a rendőrség munkatársának adta ki, mondván, hogy a hamis bankjegyeket jött ellenőrizni. A hiszékeny asszonytól ezzel a módszerrel mintegy 170 ezer forintot vitt el a tettes. Ismételten felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy a rendőrség munkatársai bankjegyeket nem ellenőriznek senkinek a lakásán, a DÉMÁSZ dolgozói nem váltatnak pénzt a helyszínen, mindenféle befizetés csekkes formában történik.

H.V.