2008. április 4.

A megye legeredményesebb kapitánysága

Rendészeti osztály a Zsoldosban

Eredményes évet zárt a szentesi rendőrkapitányság 2007-ben. Mint arról Balogh Szabó Imre rendőr alezredes a képviselő-testület márciusi ülésén beszámolt, fiatal állománnyal kezdték meg a munkát, ez a fiatal állomány képes volt arra, hogy megújuljon, hogy olyan eredményeket produkáljon, amellyel bűnügyi viszonylatban a megye legeredményesebb kapitánysága lett. Valamennyi kategóriában javítani tudtak.

Jók a közrendvédelmi állomány mutatói. A javulás a rendőrkapitány olvasatában azt is jelenti, hogy az elmúlt időszakban nem lettünk jogkövetőbbek, nem javult az állampolgári fegyelem. A szabálysértési feljelentések száma 43, míg a helyszíni bírságolások aránya 25 százalékkal nőtt. De nem javult a térség közlekedési morálja sem (7 halálos, 104 személyi sérüléses baleset). Fokozott figyelmet fordítanak az ittas járművezetők kiszűrésére, úgy tartják, az ittas járművezető ön és közveszélyes.

Tavaly 11 fő távozott a kapitányságról. Balogh Szabó reméli, idén létszámban valamelyest pótolni tudják a nyugállományban lévő rendőröket. A feladatokról szólva elmondta: fejleszteni kell az intézkedési kultúrát, hogy polgárbarát rendőrség lehessenek. Támadóbbá kell tenni a bűnügyi feladatot, hogy a bűnözők ne érezzék magukat biztonságban. Az Európai Unió elvárásként fogalmazta meg Magyarországnak, hogy 2010-ig közel 30 százalékkal csökkenjen a közúti balesetek száma. Ezért is tenni kell, mondta a kapitányságvezető, majd kijelentette: az állomány képes megbirkózni az előtte álló feladatokkal.

Dongó László a fiatalok alkoholizálásának visszaszorítása érdekében országos propaganda kiterjesztését javasolta, mert, mint mondta, az ifjúkori alkoholizálók lesznek a felnőttkori ittas járművezetők. Megköszönte a támogatást, melyet a Zsoldos Ferenc iskolában adott a rendészeti osztály indítására. Bejelentette: az első rendvédelmi osztály 2009 szeptemberében indul.

Kérdésekre válaszolva a rendőrkapitány elmondta: az elmúlt évben 26 esetben végeztek ellenőrzést szórakozóhelyeken. Fiatalok dohányáruval, szeszes itallal való kiszolgálását, valamint a kábítószeres bűnözést figyelték. Az akció során négy esetben tettek büntetőfeljelentés, 23 esetben éltek szabálysértési feljelentéssel, 42 fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, 156 ezer forint összegben. Egy esetben kellett szeszes itallal történő kiszolgálás miatt feljelentést tenni.

A kábítószer korunk pestise, és fel kell ellene lépni, jelentette ki a rendőr alezredes. Mint mondta, ezen a téren a rendőrség egyedül nem képes helytállni, ez egy társadalmi probléma. Itt szükség van a családra, a szociális hálóra, olyan emberekre, akik megfelelően tájékoztatják a fiatalokat a veszélyről. Ezen a téren nagyon fontos a bűnmegelőzés, helye van minden olyan fórumnak, amelyen megszólítjuk a fiatalokat, mondta Balogh Szabó Imre, majd arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy bűnmegelőzési előadói státuszt hoztak létre, a benne dolgozó rendőr kapcsolatot tart az iskolákkal, intézményekkel.

Móra József örömét fejezte ki amiatt, hogy manapság nem álcázott autókból figyelik a közlekedőket, hanem rendőrautóból, így látjuk őket, tudjuk, be kell tartani az engedélyezett sebességet. Ám ebben a képviselő véleménye szerint szerepe van a Közútkezelő Kht.-nak is, mert némely utakon az engedélyezett sebességet sem lehet kihasználni, ugyanis rosszak. Móra József kitért arra is, hogy elő van írva a láthatósági mellény, de hiába veszik fel, eltakarja a hátizsák, vagy az elektromos kerékpár csomagtartója. Ha elfelejti bekapcsolni a lámpáját, akkor a láthatósági mellény nem ér semmit.

A kerékpárosokról azután több szó is esett az ülésen. Dr. Demeter Attila szerint rémálom az, amit a kerékpárosok a városban csinálnak. Járdán, sétálóutcában, máskor lámpa nélkül közlekednek. A kapitányságvezető elmondta: amennyit az erejük engedi, annyit tudnak a kerékpárosokkal foglalkozni. A közel 1400 szabálysértési feljelentés közül 214, a 2007-es összes feljelentések 15 százaléka képezte a kerékpárosokkal való szankcionálást. Hozzátette: szükségük van a támogatókra, ezért is örül a kertvárosi civil szolgálatnak.

Márton István rendőr alezredes, a megyei főkapitány helyettese, bűnügyi igazgató kifejtette: Szentes közbiztonsága szilárd, a rendőrök a helyükön vannak, a felderítési mutatójuk a megyében a legjobb, ez azt jelenti, hogy áldozatos munkát végeznek. Annál is inkább fontos ez a megállapítás, mert Szentes egy dinamikusan fejlődő város, tőkét akar a városba hozni, és a tőke akkor jön ide, ha egy biztonságos térséget talál.

Lovas József