2008. március 14.

Hatan verekedtek össze

A városi rendőrkapitányságtól kapott információink szerint a március 9-i népszavazás rendőrségi szempontból - is - rendben zajlott, bejelentés rendzavarásról nem érkezett a kapitányságra.

Büntetőeljárást indított a nyomozóhatóság hat fiatal ellen, akik az egyik helyi szórakozóhelyen időztek, hárman az egyik, hárman a másik társaságban. A két csapat valamilyen okból kifolyólag szóváltásba keveredett egymással, majd tömegverekedés alakult ki a fiatalok között. A bunyóban részt vevők nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Ellenük csoportos garázdaság miatt indult eljárás.

Takarófóliát loptak ismeretlenek Szentes határából. Az eltulajdonított fólia értéke mintegy 150 ezer forint. Annak az elektromos robogónak az értéke viszont negyvenezer, amelyiket egy lakóházból tulajdonítottak el a tolvajok.

Fontos információ lehet a szentesi és környéki fegyvertartók számára, hogy a közeljövőben a rendőrkapitányság munkatársai szúrópróba-szerűen ellenőrizni fogják a lakásokban tartott lőfegyverek tárolási körülményeit, a fegyvertartási engedélyek érvényességét és azt, hogy a fegyvertartási szabályokat betartja-e a fegyver tulajdonosa. Ezúton is felhívják a figyelmet arra, hogy az engedélyek meghosszabbításáról kellő időben gondoskodjanak. Ha ezt nem teszik meg és az engedély lejár, akkor ezeket a papírokat bevonja a rendőrség. Ezek az ellenőrzések városunkban, és annak környékén mintegy kétszáz fegyvertartót érintenek.

H. V.