2008. március 14.

A forradalom éve

Civilek és katonák összefogása

A Szabadidős Sportklub kezdeményezésére a Szentes Városért Civil Fórum meghirdette a Magyar Forradalom és Szabadságharc Évét 2008-2009-re. A program végrehajtását a Civil Fórum a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljjal, a Hegedűs László Helyőrségi Klubbal és az önkormányzattal közösen szeretné megoldani.

Léhi Gábor, a Szabadidős Sportklub elnöke lapunknak elmondta, a program célja a mai ellentmondásos politikai helyzetben a lakosság figyelmét a 160 évvel ezelőtt történt forradalmi változásokra, reformokra és a tanúsított hősiességre irányítani.

- Úgy gondoljuk, hogy a múltból elsősorban azokat az eseményeket kell úgymond pártfogolnunk, patronálnunk, amelyek a nemzeti függetlenséget, a nemzetté válást, a reformokat, az Európai Unióhoz való fölzárkózást segítették, ezért kezdtük el a Rákóczi programot is annakidején, amely majd 2011-ben fejeződik be - jegyezte meg az elnök.

A program március 27-én dr. Balázs György előadásával kezdődik, amely a márciusi reformokról szól. A másik előadás a szabadságharccal kapcsolatos, Irodalom és költészet címmel Bácskai Mihályné tartja majd április 29-én. Mindkét előadás a Hegedűs László Helyőrségi Klubban lesz.

Szeptember 29-én a Pákozdi csatára emlékeznek, koszorúzási ünnepséggel a Kossuth szobornál. Ebben a múzeum is részt vesz, külön kiállítást rendeznek a megyeháza bejáratánál. Ehhez a programhoz kapcsolódik még egy kétnapos emléktúra, benne a pákozdi emlékmű koszorúzása Székesfehérvárott, Szekszárdon és Ozorán. Ez az első év programja, ehhez tartoznak még kisebb rendezvények, mint például sportversenyek, vagy a sportmajális, továbbá a lövészverseny.

- Terveink között szerepel egy 48-49-es emléktábla készítése - jelentette be Léhi Gábor. - Erre szeretnénk gyűjtést indítani, hogy megfelelő művészi kivitelben tudjuk produkálni. Olyan helyre és magasságban szeretnénk elhelyezni, ahol nyugodtan lehet koszorúzni. Sajnos a legtöbb emléktábla, ami a városban fellelhető, ilyen szempontból nem koszorúzható. Elmondtuk már azt is többször: ha egyszer Kossuth térnek hívják a közteret, akkor a Kossuth szobornak főhelyen kellene lenni. Nem beszorítva a fák közé, egy keskeny járda mellett. Ott nem lehet ünnepséget rendezni. Az adományokat készpénzfizetéssel, banki átutalással szeretnénk lebonyolítani, de bocsátunk ki részjegyeket is.

Juhász László százados, kommunikációs tiszt kifejtette: örömmel vették a felkérést, a nemes eseményhez szívesen csatlakozott a műszaki zászlóalj. Sok programban a hallgatóság szerepét vállalták, a megjelenést. De lesznek bemutatkozó rendezvényeik, technikát is hoznak magukkal, tablókat, azzal a céllal, hogy ismerjék meg az emberek, mi történik a laktanya falain belül. Lesz toborzó jellegű dolog is.

- Az alakulat itt van Szentesen, nagyon sok helybéli katonánk dolgozik a zászlóaljban, nyitni kell a város irányába. Évek óta fontos program, így az idén is megrendezzük április 25-én a laktanyai nyílt napunkat. Most is erre készülünk, várjuk a honvédelmi miniszter érkezését is. Viszszatérve az évforduló eseményeire, a közös program remélhetőleg hasznos lesz mindenkinek - jelentette ki a kommunikációs tiszt.

L. J.