2008. február 29.

A papa büszke lenne rá.

Koncz Zsolt az Év edzője Szentesen

Koncz Zsolt, a Kecskemét NB II-es csapatának a labdarúgója, a Legrand-MetalCom -Szentes csapatának volt játékos-edzője, jelenlegi szakmai igazgatója lett a tavalyi év edzője Szentesen. A szombati díjkiosztó gálán tulajdonképpen egy sorozat folytatódott Zsolt életében: 2006-ban elnyerte az Év edzője díjat futsalban, 2007 végén az Év edzője lett a megyében, most pedig a városi elismerést is bezsebelhette. Korábban játszott a Szeged, a Győr, a Kunszentmárton, a Szentesi TE és az Orosháza színeiben, többször szerzett bronzérmet NB II-ben, 12-szeres futsal válogatott, és kispályán Magyar Kupa bronzérem birtokosa. 2007-ben az Év játékosa lett az NB II-ben.

- Van még hely a polcán az elismeréseknek?

- Természetesen van, és ezt a mostanit a legelőkelőbb helyek valamelyikére helyezem majd. Óriási elismerés számomra, hogy egy ilyen sportvárosban, mint amilyen Szentes megkaphattam ezt a díjat, büszke vagyok rá. Azt máris szeretném hozzátenni, hogy nem csak az én munkámat, hanem a csapat teljesítményét, és azoknak a vezetőknek az erőfeszítéseit is jutalmazták ezzel, akik a futsal csapaton belül körülvesznek engem. Bízom abban, hogy a továbbiakban is meghatározó csapata tudunk lenni a nemzeti bajnokságnak.

- Hosszú távú tervei között is szerepel az edzősködés?

- Ha az aktív játékot abbahagyom nagypályán, nem szeretnék elszakadni a sportágtól, és tervezem, hogy csapatot irányítok majd, legyen az futsal vagy nagypályás gárda. Az utánpótlás iskolát Némethy László barátommal hoztuk létre, és bár egyelőre nincs lehetőségem foglalkozni a gyerekekkel, de a későbbiek során mindenképpen szeretnék besegíteni Lacinak. A célunk az, hogy minőségi labdarúgás alakuljon ki hosszú távon Szentesen.

- Van-e, volt-e példaképe korábbi edzői közül?

- Mindig, mindenkitől lehet tanulni valami újat, valami egyedit, olyat, amit aztán később hasznosítani tudok a munkám során. A legfontosabb, hogy legyen egy elképzelése az embernek, azon az úton haladjon, és ne szégyelljen tanácsot kérni olyanoktól, akik tapasztaltabbak nála.

H. V.